www.termekmix.hu
Hírlevél

November - December
hirdetés

Csökkent háztartási vegyiáru és kozmetikum bolti forgalma

Értékben stabil a háztartási vegyiáruk és kozmetikumok kiskereskedelmi forgalma az első félévben, mennyiséget tekintve pedig csak 1 százalékkal csökkent, tavaly január-júniushoz képest. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen piackutató vállalat az évi 300 milliárd forintot meghaladó piacról.

A legnagyobb forgalmú húsz vegyiáru kategória közül mind értékben, mind mennyiségben nőtt a toalett papír, szappan, továbbá arc- és szemránckrém, rovarirtó és borotvakészülék bolti eladása, a tavalyi első félévhez viszonyítva.

A bolttípusok között figyelemre méltóan erősödött a drogériák pozíciója. Forgalmuk értékben 4, mennyiségben pedig 3 százalékkal emelkedett, az első félévben, a tavalyi első hat hónaphoz képest.

Ugyanakkor a fogyasztók jelentős aránya részesíti előnyben a láncok nagy eladóterű üzleteit. Így a vegyiáruk beszerzése jóval koncentráltabb, mint az élelmiszereké. A hipermarket stabilan tartja vezető pozícióját; az értékben mért eladásokból 38 százalék jutott rá legutóbb január-júniusban, ahogyan a tavalyi hasonló periódusban is. A drogéria piaci részesedése 26-ról 27 százalékra nőtt, egyik évről a másikra. Így a két bolttípus viszi el a forgalom közel kétharmadát.

A főleg szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401-2 500 négyzetméteres csatorna részaránya stabilan 18 százalék.

A 400 négyzetméteres és kisebb üzletek piaci részesedése alacsony, és általában stabil. Csak az 50 négyzetméteres és kisebb, hagyományos boltok mutatója lett 1 százalékponttal alacsonyabb, – és 3 százalékra csökkent.

A Nielsen által mért 60 háztartási vegyiáru és kozmetikum első félévi forgalma meghaladja a 145 milliárd forintot.

Kapcsolódó cikkeink

Egyre csökken a cafeteriát nyújtó vállalkozások aránya | Csődbe ment a Schlecker | Kiábrándító számokat közölt a Tesco - Zuhan az árfolyam | Gfk - Tovább romlott a fogyasztói hangulat Magyarországon | Élelmiszeráfa: csökkentésre tesz javaslatot az MSZP, de a frakció még vitázik | Kis mértékben csökkent a háztartási vegyiáruk és kozmetikumok eladása | Csökkent a cukorár, mégsem adja el a VM az állami készleteket | A multiellenesség magyar betegség | Nielsen: Stabil a háztartási vegyiáruk és kozmetikumok 300 milliárd forintos piaca | Tavaly sok volt a szúnyog - megugrott a rovarirtók forgalma | A tojás beszállítói ára 45 százalékkal csökkent egy év alatt | Élelmiszerárak - egy lépcsős áfacsökkentést! | Végre csökkentek az élelmiszerárak, de korai az öröm | Több zsebkendőt és szemránckrémet veszünk | Áfacsökkentés - Olcsóbb lehet a sertés és a baromfi | A vállalkozások számára továbbra is fontos a költségcsökkentés | A tojás áfacsökkentését követelik a magyar baromfitartók | Fordulat: több élelmiszert és kozmetikumot veszünk | Tavaly tovább csökkent az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma | Stabilizálódott háztartási vegyiáruk és kozmetikumok piaca. | A foci-vb is kevés volt: tavaly is csökkent a sörfogyasztás Németországban | Tavaly csökkent a Praktiker forgalma | Idén enyhén csökkent a boltok forgalma - december korrigálhat | Nielsen: Stabilizálódik a háztartási vegyiáruk és kozmetikumok piaca. | Egyre többet költünk szemránckrémre | Csökkent az ipari termelés júliusban | Szigorítják a hajfestékek jelölési szabályait | Csökkentenék az élelmiszerek áfáját | Júliusban 0,3 százalékkal csökkentek az euróövezet fogyasztói árai | Kevésbé szeretik a külföldiek a mi hipermarketeinket | Erősödött a drogériák pozíciója a vegyiáru és kozmetikum kategóriában | Sokat költött a Media Markt - Csökkent a Metro profitja | Durván nőtt a tej és a zöldségek ára | Áfa-csökkentésért lobbizik a Húscéh | Piaci összeomlás, kétmilliárdos tőkecsökkentés a Pannon Lúdnál | A hűvös idő miatt 7-8 százalékkal csökkent a sörfogyasztás | Hússzövetség: csökkenteni kell az élelmiszerek áfáját | Negyedével csökkent a Zwack nyeresége | Milliárdokat bukott a Lidl! Mi áll a háttérben? |

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!