A Kométa gondoskodik a kaposvári kisiskolások uzsonnájáról az iskolakezdés alkalmával
A 2010/2011-es tanév első napjaiban a Kométa ’99 Zrt. kaposvári dolgozói egy emberként fognak össze annak érdekében, hogy a városban található 17 általános iskola mintegy 700, első osztályos nebulója számára ízletes szalámiból készült uzsonnát biztosítsanak.Giacomo Pedranzini, a Kométa ügyvezető igazgatója az első tanítási napon a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ diákjait és lakóit kereste fel, ahol 330 gyermek számára személyesen adta át az uzsonnacsomagokat. Az intézményben óvoda, fejlesztő-, általános- és szakiskola is működik, ahol az értelmileg akadályozott és fogyatékkal élők mellett, ép gyermekek is tanulnak. A kisebbek és nagyobbak, valamint a gondozók és tanárok egyaránt nagy örömmel fogadták a finom falatokat, amelyek láthatóan enyhítették az első nap izgalmait.
„A Kométa ’99 Zrt. fontos küldetésének tartja, hogy nemcsak finom, de minden szempontból megfelelő tápértékű és kiváló minőségű terméket biztosítson fogyasztóinak. A mostani, hagyományteremtő céllal indított akciónk – melynek keretében szalámit biztosítunk a tápláló és finom szendvicsek elkészítéséhez, és amelyeket a kaposvári üzem dolgozói felváltva juttatnak el személyesen a kicsiknek – is ezt a törekvést szolgálja.” – nyilatkozta Pedranzini úr.
A tanévkezdés alkalmából a vállalat az uzsonnacsomagok szétosztása mellett szeptember hónapban iskolakezdés-barát áron kínálja számos szalámi-készítményét, a termékek megvásárlásával pedig Ico iskolaszercsomagokat, fődíjként pedig egy értékes laptopot nyerhetnek a vásárlók.
2010.09.02 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Rászáll a hipermarketekre a fogyasztóvédelem | Új vásárlási mód négy INTERSPAR hipermarketben | Eljött a csúcsminőségű magyar élelmiszerek ideje? | A multik érdeklődését is felkeltette az Erzsébet kártya | A Soproni kampányában milliók látták, mire vagyunk a legbüszkébbek | Egymillió liter illegális bort foglaltak le Magyarországon | 8,5 milliárd zöldség, gyümölcs és dohány szerkezetátalakítási támogatásra – fizet az MVH | Újabb hat Auchan áruház szerzett ISO minősítést | Kampány indult a helyi élelmiszerek fogyasztásának ösztönzésére | Új cukorgyár építése: Glattfelder szerint csak nagyban érdemes gondolkodni | Az áremelkedésekről szólt a vasárnap nyíló Foodapest beharangozója | 10 millióra nő a támogatás az Új Széchenyi Terv népszerű pályázatán | Kiemelkedő évet zárt a Hell Energy | Hétvégén nyílik a Foodapest | Ajtót nyitott a postának a mobilszektor | Az élelmiszerek új jelöléseinek alkalmazására készít fel az Élelmiszerklub Műhely | Tokajt képviseli a legtöbb magyar kiállító Düsseldorfban | Holnaptól drágább lesz egy doboz cigi | Elképesztő akcióval töri le az üzemanyagárakat a Tesco Nagy Britanniában. | Drágulás: 50 forint is lehet egy darab tojás | Sajátmárkás Beszállítói Konferencia a METRO-nál | Magyarország aláírja a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást | Kapacitásnövelő fejlesztés az igali Pek-Snack Kft-nél | Új cukorgyár építése: Glattfelder szerint csak nagyban érdemes gondolkodni | 10 millióra nő a támogatás az Új Széchenyi Terv népszerű pályázatán | Megrendezésre került a Magyar Franchise Szövetség Díjkiosztó Gálája | Egyes élelmiszerek 10-15 százalékkal lesznek drágábbak | Másodszor együtt a FOODAPEST és az UKBA | SPAR szórólapok a környezettudatosság jegyében | Innovációkkal és az export növelésével számol erre az évre a Chio | Megújult az Auchan weboldala | Magyarország aláírja a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást | Egyre csökken a cafeteriát nyújtó vállalkozások aránya | METRO Kereskedelmi Kft.: Sajátmárkás Beszállítói Konferencia a METRO-nál | Csődhullám várható a német élelmiszeriparban: a cégek negyede hamarosan bedől | SPAR-Nem volt fertőzött az S-Budget ásványvíz | A bor a sztár - Mit találhattunk az akciós hirdetési újságokban? | Életjeleket mutat végre a magyarországi kiskereskedelem | Uniós környezetvédelmi díj: a Mars Magyarország is pályázott | Johnson & Johnson:nőtt a bevétel
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







