Hírek
Tipográfia

A hazai dinnyefogyasztás kilencven százaléka magyar dinnyéből áll - mondta a Földművelési Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára az V. nemzeti dinnyefórumon szerdán Medgyesegyházán.

    Feldman Zsolt közölte: "a magyar dinnye felkerült a térképre" a korábbi évek termékkóstoltatásai révén, de fogyasztásösztönző kampányok idén is lesznek.       

Hangsúlyozta: nagyon alacsony a dinnyetermesztők szervezettségi szintje, emiatt nehéz lesz megfelelő pozíciókat kiharcolni a kiskereskedelemben. Szerinte a helyzet középtávon sem tartható, szükség van a kooperációra.    
 Feldman Zsolt elmondta: a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) idén is kiemelten fogja ellenőrizni a dinnyeárusítókat és az őstermelőket. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a szigorodó ellenőrzési kötelezettségek miatt a termeléshez kötött támogatások kifizetése várhatóan ki fog tolódni májusra.     A helyettes államtitkár kifejtette: a tervek szerint júniusban jelennek meg a kertészeti gépbeszerzésre fordítható pályázati kiírások, júliusban pedig a fagykár megelőzésére szolgáló beruházások támogatásai; előbbire 10, utóbbira 1,8 milliárd forint lesz a rendelkezésre álló keret.    
 A tavalyi évről szólva Feldman Zsolt kifejtette: a kertészeti ágazat kibocsátása 376,9 milliárd forint volt, ami a teljes mezőgazdasági kibocsátás 15,4 százalékát tette ki. A területalapú támogatási kérelmek alapján úgy látják, 1753 termelő 4702 hektáron termelt dinnyét 2015-ben, a termelési volumen az előző évekhez hasonlóan 200 ezer tonna körül alakult.     Előadása végén felhívta a figyelmet, hogy az Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitele révén a gazdák 25 millió forintig tárgyi biztosíték nélkül is vehetnek fel hitelt; és hogy a jelenleg kidolgozás alatt álló, új uniós szabályok alapján akár kamat- és költségmentes hitelt kaphatnak a magyar zöldség- és gyümölcstermesztők, ám egyelőre nem tudni, hogy mikortól.     

Sándor László, a Nunhems Hungary Kft. ágazati szakértője elmondta, a legtöbbet exportáló Spanyolországban idén történelmi csúcsra emelkedett a dinnye termőterülete, 19 ezer hektáron termelik a növényt. Magyarországon is körülbelül 10 százalékkal emelkedett a termőterület, viszont ismét a nagyobb méretű dinnyék törtek előre, ami a szakember szerint szembemegy a nemzetközi fogyasztói trendekkel, ugyanis egyre inkább a kisebb, 1,5-3 kilogrammos fajták a keresettebbek.    
 Oravecz Tamás, a Dinnyetermelők Országos Egyesülete elnöke a fórumon elmondta: a dinnyetermelők legnagyobb ellensége jelenleg az időjárás, "a hírek szerint Tolnában megfagyott a dinnye és Szabolcsban is problémák vannak".     A közeljövőben pedig főként a piacszerzés okozhat majd problémát szavai szerint, ugyanis nagyobb területen vetettek idén az időjárási viszonyoknak jobban ellenálló tökre oltott dinnyét, emiatt nagyobb termés is várható. Hangsúlyozta: idén is fontos lenne az áruházláncokkal megállapodni arról, hogy a hazai dinnye beérésekor leállítják az importot.

(MTI)

 

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek

diszkontok