Hírek
Tipográfia

A húsmarha termelők kiemelt kormányzati figyelmet kapnak, az ágazat támogatásai jelentős mértékben emelkedtek az elmúlt években - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken.

    A szaktárca közleménye idézi Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert, aki a Hortobágy menti Húsmarhatartók Szolgáltató Szövetkezetének 5 éves jubileumi rendezvényén elmondta: a rendszerváltás után a hazai szarvasmarha állomány csökkenő tendenciát mutatott, ezt a magyar gazdák és a kormány hatékony együttműködésének eredményeként 2011-ben sikerült megfordítani, 2010 és 2015 decembere között a szarvasmarha állomány 20 százalékkal, 139 ezer egyeddel bővült. Tavaly decemberben már 821 ezer szarvasmarhát tartottak a gazdálkodók, ezen belül a tehenek száma 368 ezerre emelkedett, ami ötéves távlatban 19 százalékos, 59 ezres növekményt jelent. Ebben jelentős szerepe volt a húshasznú tehenek állománybővülésének, számuk jelenleg 117 ezer, 2010. és 2015. decembere között 48 ezerrel, 70 százalékkal nőtt.
    Az élő marha exportjának átlagára közel 20 százalékkal emelkedett, a célországok köre 2015-ben átrendeződött, Magyarország kevesebbet értékesített az EU-n belül, többet szállított az EU-n kívüli országokba, különösen Törökországba - közölte a szaktárca.
    A közlemény szerint Fazekas Sándor hangsúlyozta, hogy a 2010-ben hivatalba lépett polgári kormány agrárpolitikájának központi eleme az állattenyésztés fejlesztése, ennek érdekében jelentős számú intézkedést hoztak, átalakították az agrártámogatásokat, az élő  és a hasított szarvasmarha áfáját 27-ről 5 százalékra csökkentették 2015 elején. Hozzátette, hogy tavaly 12 százalékkal több szarvasmarhát vágtak le, mint egy évvel korábban.
    A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a "Földet a gazdáknak!" Program haszonbérleti pályázatai keretében 2011 és 2015 között 4 megye területén mintegy 67 ezer hektár állami földet adott haszonbérbe. Az 572 birtoktest 87 százalékát természetes személyek, 25 százalékát 40 év alatti fiatal gazdák nyerték. Minden haszonbérleti pályázati kiírásnál kiemelt prioritás az állattartás támogatása - tette hozzá Fazekas Sándor a közlemény szerint.

(MTI)

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek

diszkontok