Hírek
Tipográfia

Elkészült a 2016-2019-re vonatkozó Magyar Méhészeti Nemzeti Program - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn az MTI-vel.

    A tájékoztatás szerint az új méhészeti nemzeti programot az agrártárca vezetője által felkért és kinevezett szakértőkből, továbbá a program végrehajtásában résztvevő szervezetek képviselőiből álló bizottság a közvetlen termelői jelzések, valamint a szakmai szervezet javaslatainak figyelembevételével összeállította.
    A fejlesztési igények középpontjában a költséghatékony termeléshez szükséges eszközök és az ehhez kapcsolódó élelmiszerbiztonsági követelményeknek való megfelelés áll. Az új belföldi és export piacokon való megjelenés ugyanis csak a feldolgozottság szintjének javításával, valamint a szavatoltsági és nyomon követhetőségi igények kiszolgálásával érhető el.
    Erre tekintettel az új programidőszakban is kiemelten kezelik azokat a pályázati jogcímeket, amelyek a minőségi elmozdulást segítik. Így a figyelem elsősorban az elméleti ismeretterjesztés; a korszerű élelmiszerbiztonsági feltételeknek megfelelő mézkinyerési és kiszerelési eszközök; a méhek kártevői és kórokozói elleni engedélyezett védekezési módok; a hatékony vándorláshoz, és ezáltal az irányított megporzáshoz; a magasabb jövedelemtermelő képességhez szükséges eszközök biztosítása; a minőségi genetikai alapokkal rendelkező szaporító anyag használat, továbbá a kutatás-fejlesztés, a piac-monitoring és termékfejlesztés területeire irányul.
    A Magyar Méhészeti Nemzeti Programot az Európai Bizottsághoz 2016. március 15-ig kell előterjeszteni elfogadásra.
    A kérelmezők támogatásra való jogosultsága csak azon intézkedések esetén áll fenn, amelyeket a jóváhagyott nemzeti program tartalmaz, és a tárgyév augusztus 1-jétől a tárgyévet követő július 31-ig kerülnek megvalósításra - olvasható a tájékoztatásban.

 

(MTI)

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek