Hírek
Tipográfia

Az agrárium további fejlődésére, a közös agrárpolitika (KAP) forrásainak jövőbeni biztosítására stratégiai keretmegállapodást kötött csütörtökön a Földművelésügyi Minisztérium (FM), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz). 

A dokumentumot Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Győrffy Balázs, a NAK elnöke és Jakab István, a Magosz elnöke írta alá. 

    Fazekas Sándor elmondta, a közös agrárpolitika vonatkozásában felpörgött az EU jogalkotása, folyamatban van a közös pénzügyi keret előkészítése is. 
    "Nekünk elemi feladatunk, hogy a magyar gazdák érdekeit képviseljük" az EU-ban és itthon, azt, hogy ne vonják el más feladatokra a forrásokat, amelyekből eddig a gazdák részesültek - mondta a miniszter. Megjegyezte, hogy a bizottság a vidékfejlesztési források egy részét a migrációra kívánja felhasználni.
    A magyar mezőgazdaság talpra állt, az élelmiszergazdaságban mintegy 70 ezer új munkahely jött létre, ennek alapját pedig a magyar agrárpolitika, a nemzeti, illetve a közös agrárpolitika támogatásai jelentik - mondta. A tárcavezető szerint ezeket kell megvédeni, hogy megfelelő finanszírozás legyen továbbra is. 
    Hozzátette, ez a vásárlók érdeke is, akik jó minőségű élelmiszereket akarnak vásárolni, méltányos áron. Ezért is fontos, hogy a következő időszakban a megállapodásban részt vevők sikeresen képviseljék a magyar gazdák érdekeit, az általuk elért eredményekre támaszkodva - mondta. 
    Győrffy Balázs ugyancsak hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a KAP célrendszere megmaradjon, és a források ugyanúgy rendelkezésre álljanak 2020 után, mint most. 
    Az elnök szerint kézzelfogható a migrációs költségek KAP rovására történő finanszírozásának a veszélye. Erről már volt szó a most futó közös agrárpolitikai költségvetés féléves felülvizsgálatakor is, de akkor meg tudták akadályozni - mondta. Úgy vélekedett, ugyanarra a határozott és egységes állásfoglalásra van szükség, amivel az előző támadást vissza tudták verni. 
    Kitért arra is, hogy az EU-ban magas az élelmiszerbiztonság szintje, óriási elvárások vannak a gazdákkal, élelmiszerfeldolgozókkal szemben. A közös agrárpolitika azt a célt szolgálja, hogy a szabályozásból fakadó többletköltségeket, termeléskorlátozó eszközöket részben, egészben ellensúlyozza, kompenzálja. 
    Kifejtette: abban érdekeltek, hogy a magyar termelők egy jó gazdálkodási környezetben, megfelelő támogatási viszonyok között, jó minőségű élelmiszereket tudjanak előállítani, magas élelmiszerbiztonság mellett. A kormánnyal együttműködve, szeretnék ezeket az értékeket megóvni - mondta.
    Jakab István elmondta, egyetértenek a bizottság azon javaslatával, hogy maradjon meg a közös agrárpolitika, váljanak versenyképesebbé az európai uniós gazdák, segítsék a fiatal gazdákat. A Magosz elnöke szerint a megoldás módjában van jelentős különbség. 
    Kijelentette: határozottan visszautasítják a "lopakodó jogalkotást", azt, hogy a gazdák felzárkóztatását szolgáló uniós forrásokat "migránsellátásra használják". 
    Találják meg a módját annak, hogy a Brexit után legyen elegendő uniós forrás a közös agrárpolitika, főleg az egyes pillér finanszírozásához, növeljék a befizetéseket, amit Magyarország kész megtenni - mondta.

 

mti

hírlevél feliratkozás

newsletter

Hipermarketek