Hírek
Tipográfia

A csomagolóanyagoknak kulcsszerepük van az élelmiszer-biztonságban – állapították meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) képviselői és laboratóriumi szakemberek egy október eleji konferencián.

Csomagolóanyagok kioldódása, laboratóriumi vizsgálata, mikrobiológiai veszélyek, jogi szabályozás – e fontos témaköröket járták körbe a maga nemében egyedülálló tanácskozáson, ahol nem csak a csomagolóanyag-gyártók, hanem a nagyközönség számára is rendkívül hasznos tudnivalók hangzottak el.

Hogy mi mindenre jó a csomagolás? Amellett, hogy egyben tartja az élelmiszert, védi a környezet hatásaitól (és fordítva), jobban eltarthatóvá teszi, mint amilyenek a lédig termékek, biztonságos, ráadásul fontos üzenetet, információkat hordoz, valamint marketingcélokat is szolgál – foglalta össze Dr. Kovács Ágnes, Az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagok vizsgálata című konferenciát szervező, független laboratóriumokat működtető WESSLING szakértője az Aquaworld Hotelben október elsején.

Felhívta a figyelmet a csomagolásból való kioldódást is meghatározó diffúzió jelenségére, és annak hőmérsékleti vetületeire, ennek köszönhető például, hogy a forró autóban hagyott üdítős palackból hamarább beleoldódnak a részecskék az italba. Hangsúlyozta, hogy az életünk folyamán több mint 300 grammnyi csomagolóanyagot fogyasztunk el.

Az EU tagállamaiban közvetlenül alkalmazandó az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagokról és tárgyakról szól az 1935/2004/EK rendelet, amely az általános követelményeket és alapelveket határozza meg az FCM (Food Contact Material) anyagokra – mondta el Dr. Szilvássy Blanka, a NÉBIH élelmiszer-biztonsági felügyelője. Magyarországon az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény hatálya kiterjed az élelmiszerrel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyag, tárgy, eszköz és gép előállítására, higiéniai alkalmasságának, megfelelőségének ellenőrzésére és forgalomba hozatalára is – mondta el a szakember, aki részletesen ismertette az európai és a magyar szabályozással és ellenőrzéssel kapcsolatos legfontosabb információkat. Kiemelte, hogy a jogalkotó megpróbálja nyomon követni a csomagolóanyag-gyártók tevékenységét, és a hatóság is igyekszik minél nagyobb figyelmet fordítani erre a területre.

Mikrobiológiai veszélyek

A legfontosabb szempont, hogy a csomagolóanyagok nem lehetnek mikroorganizmusok hordozói – mondta el Tabajdiné dr. Pintér Vera élelmiszer-mikrobiológus, vegyészmérnök, hozzátéve, hogy az élelmiszer-eredetű megbetegedések a világ lakosságának 30 százalékát érintik. A kereskedelem a gyártókat a minőségmegőrzési idő kitolására kényszeríti, éppen ezért új tartósító eljárásokra és új csomagolásokra van szükség – emelte ki Tabajdiné dr. Pintér Vera, aki úgy vélte, a csomagolóanyagoknak túl sok feladatot szánunk, amelyek csak akkor realizálódhatnak, hogyha a csomagolás-technikát az adott élelmiszer-csoporthoz alkalmazzuk.

Milyen vizsgálatokat végez a laboratórium?

Kovács Ágnes elmondta, hogy a WESSLING Hungary Kft. laboratóriumában az élelmiszerekkel kapcsolatba kerülő anyagok érzékszervi hatásait, összes és specifikus kioldódási jellemzőit vizsgálják.  Többek között a műanyagok monomerjeit, a foto-stabilizátorokat, a csúszást segítő anyagokat, lágyítókat, a nyomdafestéket, illetve a fémeket mutatják ki az élelmiszer-utánzó modelloldatok segítségével, amelyek az élelmiszerek szerepét töltik be, és elvégzik a munkájukat is, azaz olyan arányban teszik próbára az adott csomagolóanyagot, mint ez utóbbiak.

A gyártók kötelességei

A csomagolóanyagok vizsgálata, a mikrobiológiai veszélyek és a szabályozás mellett a konferencia egyik legérdekesebb előadásában Martin Andrea, a WESSLING Hungary Kft. szakértője arról beszélt, hogy mi mindennek kell megfelelniük a csomagolóanyag-gyártóknak.

A műanyagalapanyag-gyártóknak nem kell nyilatkozniuk arról, hogy a gyártási körülmények megfelelőek voltak-e a termék kialakítására, azonban fel kell tüntetniük a felhasználási területeket, illetve azt, hogy a termék milyen kioldódási határértékkel rendelkezik – ezért rendkívül fontosak a laboratóriumi vizsgálatok.

Számos olyan anyaghoz (például fém, fa, üveg) amelyek ugyancsak gyakran lépnek érintkezésbe ételekkel, sajnos még nem léteznek pontos előírások. Martin Andrea beszélt még a nyomon követhetőségről, és annak egyik feltételéről, a megfelelő tételazonosításról, amelyre a csomagolóanyag-gyártók fele ma még nem képes!

Ugrai Miklós, a Petőfi Nyomda képviseletében arról beszélt, hogyan is működik egy nyomdai tevékenység a gyakorlatban, milyen modern technikákat alkalmaznak a biztonságos anyagok előállítása érdekében.

A csomagolástechnika új irányai és a félbevágott citrom kérdése

A sci-fibe illő, ám már a gyakorlatban is alkalmazott interaktív csomagolóanyagok érzékelik a hőmérsékletet, a mechanikai behatást, rögzítik az adatokat, választ adnak a termékben végbement változásokról. Amerikában már olyan szenzorokat is beépítettek a csomagolóanyagba, amelyek a kórokozókat is képesek jelezni – mondta el Tabajdiné dr. Pintér Vera. További fontos célok, hogy a csomagolóanyagok biológiailag lebomló, természetes polimerek legyenek, illetve az, hogy ehető csomagolásokat fejlesszenek ki.

A csomagolóanyagokra nagy szükség van, már csak azért is, mert az utolsó szó mindig a mikrobáké! – mondta a konferenciát levezető Dr. Zanathy László vegyész, a WESSLING Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek

diszkontok