www.termekmix.hu
Hírlevél

November - December
hirdetés

Heineken Hungária.: 4-5 százalék plusz árbevétel idén

Heineken Hungária.: 4-5 százalék plusz árbevétel idén
Az idén 4-5 százalékos árbevétel-növekedésre számít a Heineken Hungária Zrt. a tavalyi 1 százaléknál kisebb bővülés után. Michiel Egeler), a társaság vezérigazgatója egy háttérbeszélgetésen elmondta: tavaly a cég 47 milliárd forint nettó árbevételt ért el, miközben az értékesítés volumene 6 százalékkal 1,993 millió hektoliterre csökkent.

Az iparág egészében 8 százalékkal estek vissza az eladások - tette hozzá. Az idén a cég a volumen szinten tartása mellett tervezi az árbevétel növelését, a prémium termékek részesedésének növelésével. A Heineken Hungária Zrt. piaci részesedése tavaly az előző évi 28,5 százalékról 29,4 százalékra növekedett. A vezérigazgató közölte, hogy a társaság adózott eredménye 2009-ben 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Benedek László, a cég értékesítési igazgatója ehhez hozzátette: az eredmény a múlt évben 3 milliárd forintot tett ki. A cég exportja a múlt évben elérte a 150 ezer hektolitert, ami 7,7 százalékos emelkedést jelentett 2008-hoz képest.

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!