Henkel-Új bútorok az iskolában
Iskolabútorok vásárlásával járult hozzá a Henkel Magyarország a tanévkezdéshez a váci Árpád Fejedelem Általános Iskolában. Az intézményt a nyáron felújították, és többek között egy új tantermet is kialakítottak a legkisebbeknek. A bútorvásárlásra felajánlott 500 ezer forintból, az iskola az új osztályterembe vásárolt padokat, illetve egyéb berendezési tárgyakat. Ezen felül, a váci ragasztógyár a szállítás és az összeszerelés költségeit állta. Az Árpád Fejedelem Általános Iskolának nyújtott támogatásról a váci polgármesteri hivatal döntött, miután a Henkel felajánlotta társadalmi célra a félmillió forintos összeget a városnak.Varga Patrícia, a Henkel Magyarország vállalati kommunikációs vezetője szerint fontos, hogy egy vállalat támogatási tevékenységében elsőbbséget kapjanak azok a települések, ahol a cég működik. A Henkel esetében ez így van, a vállalat rendszeresen segíti telephelyeinek városait a Henkel Smile (Henkel Mosoly) programon keresztül. A vállalat ezzel az ernyőnévvel foglalja össze a társadalmi felelősségvállalásával kapcsolatos, az alapvető üzleti tevékenységtől eltérő kezdeményezéseit.
A Henkel Magyarország Vácott az elmúlt években hozzájárult a kórház gyermekosztályának és a város gyermekkönyvtárának felszereléséhez. Tematikus iskolaprogramokon keresztül többször támogatott helyi iskolát is. Legutóbb – idén tavasszal – hordozható defibrillátort adományozott a cég Vác városnak. Az életmentő készülék egy helyi oktatási intézmény kollégiumában állt szolgálatba a város szívében.
2010.09.02 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Carsten Knobel lesz a Henkel új pénzügyi igazgatója | Henkel: A legjobb gyár | Nőtt a Henkel bevétele | Öt művész a Henkel Art.Award döntőjében | Erősíteni tudott a Henkel csoport | Javult a Henkel konszern hitelbesorolása | Ügyvezető váltás a Henkel Magyarországnál | Új gyártósor a Henkel körösladányi üzemében | Henkel-Léghajó program | Lezárult a Henkel innovációs versenye | Henkel - HIC nemzetközi innovációs verseny | Henkel-Elsősegélynyújtó képzések óvodák részére | A Henkel átvette a Purbond vegyesvállalatot | Újabb elismerésben részesült a Henkel | A Henkel közzétette fenntarthatósági jelentését | Alig csökkent a Henkel Magyarország árbevétele | Emelkedéssel zárta a Henkel az évet | A Henkel rekorderedményt ért el 2010-ben | Csomagolástervezési verseny a Henkelnél | Henkel: A Henkel új arculata | SIÓBuli 30 magyarországi iskolában | Henkel támogatás a Gesztenyéskert Óvodának | Lerakták a Henkel ragasztógyárának alapkövét | Henkel- Art.Award. művészeti díj 2010 | Nestle-Egészségnevelés az iskolában | Gyárat épít a Henkel Tatabányán | Henkel-Nemzetközi verseny tehetséges fiatalok számára | Henkel: Henkel támogatás a váci Árpád Fejedelem Általános Iskolának | Javuló kilátások a Henkelnél | Tisztítószer az árvízkárosultaknak | Henkel a szupermárkák között | Már lehet nevezni a Henkel CEE művészeti díjára | A Henkel Magyarország 2009. évi eredményei | Fritz Henkel Innovációs Díj | A vártnál jobb eredmény a Henkelnél | Piacon az új Persil, és Silan változatok | Nem zár rossz évet a Henkel Magyarország Kft. | Henkel | Henkel- Elismerés a vállalat Mosó- és háztartási tisztítószerek üzletágának |
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







