A 18. születésnapját ünneplő BrandFestival Közép-Európa egyik legjelentősebb kommunikációs konferenciája . Az október 18-19-én, a Budapest Music Centerben megrendezésre kerülő konferencia a zero waste alapgondolat köré szerveződik.

Új gyártóüzemmel, valamint nápolyigyártó és -csomagoló technológiával bővítette kapacitását az U és U Kft. (az Urbán cégcsoport tagja) a Nógrád megyei Rétságon.

950 felnőtt mellett 250 gyerek is részt vett a Maratonman idei szezonzáró futóversenyén. A Bridgestone Budaörs Félmaratonon a gyerekeknek külön Sága Fini Mini futóversenyt tartottak, hogy népszerűsítsék körükben a sportot, és igazi családi rendezvénnyé tegyék az eseményt.

Átadták a Gallicoop Zrt. mintegy 1,69 milliárd forintból megépült új csomagolócentrumát a Békés megyei Szarvason szerdán. A fejlesztést 50 százalékban a kormány támogatta, a fennmaradó részt a vállalat saját erőből finanszírozta. 

Az egri Bolyki Pincészet idén váltott címkecsaládot, ami folytatása az eddigi könnyed, humoros palackdizájnnak. Az illusztrátor által kézzel rajzolt mesevilág megálmodója most is Ipacs Géza volt.

Idén új koncepcióval jelentkezik a TOP 100 magyar bor: a több mint tíz éve megjelenő magazin ezúttal a fogyasztók számára valóban elérhető borokat rangsorolta.

További cikkeink...

hírlevél feliratkozás

newsletter

Hipermarketek