Esemény
Tipográfia

Május 27. és 29. között Budapesten tartja kongresszusát a Nagybani Piacok Világszövetsége (WUWM), a nemzetközi konferenciára 35 országból közel 200 résztvevő érkezik.

 Az esemény rendezői a Budapesti Nagybani Piac, és a Fővárosi Önkormányzat csarnok és piac igazgatósága. A budapesti kongresszuson elsősorban a nagybani piac és a kiskereskedelmi piacok együttműködéséről, népszerűsítéséről lesz szó.
    A közleményben Házi Zoltán, a Budapesti Nagybani Piac vezérigazgatója kifejtette: a kongresszus jó alkalom arra, hogy megmutassák, hogyan kötik össze a nagybani piacon az őstermelőket, a nagykereskedőkből álló ügyfeleket a vásárlókkal. A Budapesti Nagybani Piacon  a nemzetközi átlagnál jóval magasabb az őstermelők és kis gazdaságok aránya, így elmondható, hogy számos hazai családi vállalkozásnak segít az értékesítésben, így a megélhetésben - tette hozzá.
    A kongresszus tagok és külső résztvevők számára egyaránt nyilvános és minden nagykereskedő, kereskedő, élelmiszerbiztonsági szakértő, élelmiszeripari szakember, termelő, kutató és döntéshozó számára figyelemre méltó.     A világ nagybani piacainak szövetségét 1958-ban Németországban alapították. Célja a tagságot alkotó piacok megismerése, a különböző országok technológiai, üzemeltetési, környezetvédelmi szaktudásának és tapasztalatainak megosztása, valamint a nagybani piacok a kereskedelemben és a lakossági fogyasztásban elfoglalt központi szerepének hangsúlyozása.
    A tanácskozás programjában szerepel a Budapesti Nagybani Piac és a Nagycsarnok látogatása, a konferencia bemutatkozási lehetőséget nyújt Budapest nevezetességeinek bemutatására is. A kongresszuson négy szekcióban tárgyalják a zöldség-gyümölcs kereskedelem aktuális kérdéseit olyan cégek képviselői, mint a londoni Borough Market vagy a Barcelonai Piacigazgatóság.
    A Budapesti Nagybani Zöldség-gyümölcs Piac az ország legnagyobb termelői és elosztó piaca. Az 1954-ben létrehozott Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága (CSAPI) tevékenységi körébe csarnokok, piacok, üzletközpontok és egyéb kereskedelmi létesítmények üzemeltetése, működtetése tartozik Budapest közigazgatási területén belül.

(MTI)

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek