Esemény
Tipográfia

Idén kilencedik alkalommal rendezték meg az Európai Kereskedelem Napját. A fórummal egybekötött esemény fő célkitűzése, hogy a kereskedelmet, mint a GDP növekedéséhez legnagyobb mértékben hozzájáruló szektort, a nemzetgazdaság kiemelkedően legnagyobb foglalkoztatóját fókuszba állítsa és az aktuális problémáira felhívja a figyelmet. Az esemény keretében sor került a szakma legrangosabb elismeréseinek átadására is.

Krisán László, a VOSZ Kereskedelmi és Szolgáltató Szekciójának elnöke kiemelte: a friss statisztikai adatok szerint megtört a negatív trend a hazai fogyasztás eddigi negatív spiráljában, és 5 év óta először látható enyhe növekedés a kiskereskedelemben. Egyben felvetette egy kereskedelemi kerekasztal létrehozásának lehetőségét, ahol a gazdasági kormányzat a kereskedelmi szervezetekkel, szövetségekkel és a kamarával közösen egyeztetni tudják a szakmai kérdéseket.

Kedvező trendekre hívta fel a figyelmet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is. A tárcavezető elmondta: a KSH legfrissebb adatai szerint szeptemberben két és fél éves rekordot döntött a kereskedelmi többlet, illetve éves alapon 5,5 százalékkal nőtt az ipari termelés. Mint mondta: a kedvező folyamatok a kereskedelmi forgalomra is hatással vannak, és a háztartások fogyasztásának növekedését reméli a kormány olyan új intézkedésektől is, mint a rezsicsökkentés folyatása vagy a családi adókedvezmények kiterjesztése. A tervezett lépések között említette az élő és félsertés forgalmi adójának tervezett csökkentését is, amely hozzájárulhat a gazdaság kifehérítéséhez.

Hasonló célt szolgál az online pénztárgépekre való átállás is. Ezzel kapcsolatban a tárcavezető elmondta: rendeletmódosítással igyekszik a Nemzetgazdasági Minisztérium felgyorsítani a pénztárgépek cseréjét.

A szabályozás, amely a héten lát napvilágot előírja, hogy a szervizek és a forgalmazók is nyolc napon belül kötelesek továbbítani a megrendeléseket a gyártók felé, azaz a szerviz és gépszállítói lánc szereplőit veszi erős kontroll alá a szaktárca. Varga Mihály egyúttal megerősítette: a kormány nem tervez több határidő-módosítást a pénztárgépek beüzemelésére. Hozzátette: a nagy gépek esetében – vagyis a nagyobb üzletekben – január elsejétől szigorú ellenőrzésekre kell számítani.

A pénztárgépek cseréjével kapcsolatos problémákra hívta fel a figyelmet az eseményen Demján Sándor. A VOSZ ügyvezető elnöke arra kérte Varga Mihályt, hogy azokat a kereskedőket, akik önhibájukon kívül csak 2014-ben tudják beüzemelni a pénztárgépet, ne büntessék. Demján Sándor szerint a kormánynak az ágazat szereplőivel együtt egy tízéves stratégiát kellene kialakítani a kereskedelemmel kapcsolatban. Hozzátette: ennek fontos eleme kell, hogy legyen a termelés ösztönzése, így például az államnak támogatnia kellene azt, hogy a kereskedelmi cégek egyben élelmiszertermelő tevékenységet is folytassanak.

Az eseményen tartott szakmai fórum résztvevői is aggodalmukat fejezték ki a pénztárgépek cseréjével kapcsolatban. Az ágazati vezetők ugyanakkor arra számítanak, hogy 2014-ben folytatódhat a kiskereskedelem koncentrációja, illetve az internetes kereskedelem erősödése.

Az Európai Kereskedelem Napjának 2013. évi kitüntetettjei:

Klauzál Gábor Elismerő Oklevél:

            Jean-Sebastian Blum, a METRO Magyarország Kft. Fresh Foods igazgatója

            Dr. Selmeczyné Hegedűs Borbála, a COOP Szolnok Kereskedelmi Zrt. értékesítési vezetője

            Sipos-Tompa János, a Co-op Vasvár Kft. ügyvezető igazgatója

            Sipos Éva, a Fejér megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára

            Gergely György, a Top Trade Kereskedelmi Kft. vállalati kapcsolatok igazgatója

            Balla Erna, a Cushman & Wakefiel Kft., az Arena Plaza center managere

            Marton György Dezső, a Marsal Kft. ügyvezető tulajdonosa

            Simó Gabriella, a Stella Zrt. elnök-vezérigazgatója

            Baldauf László, a CBA Kereskedelmi Kft. elnöke

            László Béla, az „Autó-Szetmihály” Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezető tulajdonosa

 

Magyar Kereskedelemért Nagydíj:

            Farkasné Králik Anna, a dm Kft. eladó pénztárosa

            Dak Andrásné, a Kapos-Coop Zrt. boltvezetője

            Lévai Ferenc, a Mecsek Füszért Zrt. áruházvezetője, oktatója

            Egry János, az Egrokorr Zrt. kereskedelmi igazgatója

            Gergely Zoltán, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. zöldség-gyümölcs osztályvezetője

            Bognár Jánosné, a Tesco-Global Áruházak Zrt. lejárati idő kontrollere

            Onodi Zoltánné, a Gránit Bank Zrt. ügyfélszolgálati munkatársa

            Fister Piroska, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. pénztárosa

            Szukkné Laki Magdolna, az Auchan Magyarország Kft. csemege és grill pult eladója

            Kiss Viktor, Invitel Zrt. ügyfél managere

            Mészáros Zoltán, a RT5 Taxi Holding Kft. diszpécsere

            Tóth Péter, a Zarges Kft. területi képviselője

            Dukai Imréné, Ivanics Kft. munkatársa

            Szatmáry-Jähl Angéla 

            Keresztúri Petra, Virágüzlet boltvezetője

            Muri Tiborné Katalin, a Roland Divatház Zrt. üzletvezetője

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek

diszkontok