Üzletlánc
Tipográfia

Mintaprojekt indult a bujáki termelői közösség és a CBA üzletlánc együttműködésében - közölték közös sajtótájékoztatón a CBA, a Civil Összefogás Fórum-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) képviselői, valamint Buják polgármestere az üzletlánc ürömi boltjában .

    A CÖF-CÖKA által koordinált és szervezett, először Nógrád megyében elindult helyi termelői közösségek program első projektjének keretében a bujáki terményeket a CBA ürömi üzlete veszi át.
    Fodor Attila, az üzletlánc kommunikációs igazgatója elmondta, a közösség hozzávetőleg 1 tonna zöldséget és gyümölcsöt szállít hetente az üzletbe.    Kiemelte: az üzletlánc eszközöket, piacot és korrekt átvételi árakat biztosít a termelőknek.
    Az igazgató jelezte: az együttműködést példaértékűnek tartják, és a jövőben tovább szeretnék fejleszteni, elérni azt, hogy a modellt minél több település vegye át. Megjegyezte: a vevők fontos szerepet játszanak a segítő programban, hiszen vásárlásaikkal "szavazhatnak" a magyar termékekre.
    Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA elnöke a programot bemutatva elmondta, egy évvel ezelőtt kezdődött a szervezés Nógrádban annak érdekében, hogy pártpolitikától függetlenül közösségeket teremtsen, elősegítse a kis- és családi vállalkozások szakmai fejlődését, hozzájáruljon a fiatalok megtartásához vidéken és a közmunkában résztvevőket szakmailag magasabb szintre emelje. Az eddigi munkát ismertetve közölte: Nógrádban több mint 15 kistermelői közösség alakult, ami 70 százalékos szervezettséget jelent a megyében, és több száz ember csatlakozott a közösségekhez.
    Szólt arról is, hogy a jelentkező családoknak, kistermelőknek a CÖF-CÖKA a szakmai csoportján keresztül a pályázáshoz nyújt segítséget, a Földművelésügyi Minisztériummal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, a Coop Hungary-vel és a CBA-val megkötött szerződés pedig megteremti a lehetőséget a piachoz.
    Csizmadia László úgy vélte, hogy Nógrád etalon lehet az összes megye számára.
    Borbély Gábor, a 2200 lakosú Buják polgármestere az előzményeket felidézve elmondta, hogy 2015-ben a CÖF segítségével 25 taggal jött létre a termelői közösség, amelynek fontos része az önkormányzat és közmunkaprogram. Kiemelte: a közmunkában megtermelt növényeket korábban a helyi közétkeztetésben használták fel, azonban maradt felesleg. Most beszállítójává váltak a CBA-nak, ami plusz forrást jelent, a bevételt a programban újrahasznosítják, de bérfejlesztésre is van mód - fűzte hozzá.
   

(MTI)

 

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek