Üzletlánc
Tipográfia

Lezárult a P&G és a SPAR másfél hónapig tartó közös jótékonysági programja, melynek eredményeként a másfél millió forintos fődíjat a debreceni Lilla Téri Általános Iskola, az egymillió forintos különdíjat pedig a szegedi Arany János Általános Iskola nyerte.

Holtverseny miatt 25 helyett 26 iskola vehetett át 100.000 forint értékű P&G tisztítószereket tartalmazó ajándékcsomagot, így a programban több mint 5 millió forint értékű nyereményt adott át a két vállalat.  

A június 9. és július 20. között zajló kampány keretében minden, a SPAR Magyarország üzleteiben vásárolt Procter&Gamble termékkel – többek között Ariel, head&shoulders, Gillette, Jar, Lenor, Oral-B vagy Pampers – lehetőség nyílt a játékban résztvevő iskolák számára, hogy elvigyék a több mint 5 millió forint értékű nyeremény valamelyikét.

A programban résztvevő 127 iskola közül a debreceni Lilla Téri Általános Iskola nyerte a másfél millió forintos fődíjat.

„Most nyári szünet van, így egyelőre egész biztosan nem értesült még minden diákunk a nagyszerű hírről, de nagyon örülünk a nyereménynek.” – mondta Czellér András, a nyertes iskola igazgatója. – „Biztos vagyok benne, hogy az országban számos iskolának nagy szüksége van tornatermi felújításra, ezért különös örömmel tölt el bennünket, hogy mi vagyunk azok a szerencsések, akik megnyerték a fődíjat! Becsületre méltó, hogy az olyan nagyvállalatok, mint a P&G és a Spar fontosnak tartják a gyermekek jólétét és a sportot. Mi is hisszük, hogy a testnevelés az egyik legfontosabb nevelési tevékenység, ezért egy jól felszerelt és modern tornaterem elengedhetetlen az iskolák számára. Nálunk jelenleg egy kültéri fitneszpark lenne a leghasznosabb, de bármilyen tornatermi felújításnak örülünk, mert a több mint 50 éve, 1963-ban épült iskolánkban eddig nem történt átfogó felújítás.” – tette hozzá.

 Az egymillió forintos különdíjat elnyerő szegedi Arany János Általános Iskola számos fotóval pályázott, és a résztvevők nem győzték hangsúlyozni iskolájuk szertorna-oktatásban elért eredményeit és sikereit.

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek