Kutatás
Tipográfia

A Cheil Worldwide tanulmánya szerint egyre több és több brit fogyasztó használja okostelefonját vásárlás közben. A kutatás során vizsgálták az okostelefont használó britek vásárlási szokásait, 2013 negyedik negyedévében.

A telefonon keresztül történő tájékozódás már általánosan elterjedt, nem kivétel – állítja a Cheil. A megkérdezettek közül tízből hét ember használta a telefonját informálódásra a vásárlási lehetőségekről, illetve az árak összehasonlítására. Több mint harmaduk látogatta a mobil ár-összehasonlító oldalakat, míg 17 százalékuk látogatta az egyes kereskedő mobil weboldalát.

A kereskedők applikációi is kedveltek voltak, amiket több helyről is felkeresnek a vásárlók. Az okostelefon tulajdonosok mintegy 42 százaléka otthonról böngészik telefonon a termékek között, egynegyedük pedig utazás vagy munka közben.

A telefonokat vásárlás közben is használják. A megkérdezettek 55 százaléka használja a mobiltelefonját a bevásárló körutakon is. Ezen csoport 54 százaléka az árak összehasonlítására használja az eszközt. 46 százalékuk a termékekről keres több információt a telefonon. Eközben 41 százalékuk készít fényképeket a jövőben megvásárolandó termékekről. Jó hír a hagyományos kereskedőknek: csak 17 százalék azon fogyasztók aránya, akik vásárlás közben a versenytársak oldalait felkeresve összehasonlítják az ajánlatokat és végül máshol vásárolnak.

Az okostelefon tulajdonosok rendkívül nyitottak a mobil marketing üzenetekre. 72 százalékuk állította, hogy valószínűleg szívesebben keresné fel újra azt az üzletet, amely kuponokat küld és telefonra szabja a promócióit. Hasonló százalékban (73%) válaszolták, hogy szívesebben vásárolnának kiegészítő termékeket, ha mobil vouchert vagy kupont kapnának az üzletben vásárlás közben.

A mobil vásárlás egyelőre nem olyan elterjedt, mint a mobil tájékozódás a vásárlás során. Az információgyűjtésre okostelefont használók 17 százaléka vásárolt is az eszközzel. Míg 12 százalék az, aki a telefonon nézelődött az üzletben és azt követően vásárolt is ott.

Összességében a brit okostelefon tulajdonosok 42 százaléka vásárolt valamit a telefonjával, akiknek a fele azt mondta, hogy ez egyszerű volt. Ez a magatartásváltozás jelentős, a kiskereskedők számára ezért egyre fontosabbá válik, hogy a vásárlóikat a mobil platformokon is kövessék.

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek