Kutatás
Tipográfia

Magyarországon 5 százalékkal nőtt az átlagár az élelmiszerüzletekben az első negyedév során, a tavalyi hasonló periódushoz képest. Európában a drágulás átlagos mértéke 3 százalék.

Ezt a 3 százalékot hazánk mellett további hat fejlett európai országban haladta meg az áremelkedés átlagos mértéke. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen jelentése az élelmiszer, háztartási vegyiáru és kozmetikum 2013. január-márciusi kiskereskedelmi trendjeiről.

Nálunk ebben az időszakban átlagosan 2 százalékkal nőtt az élelmiszerboltok bevétele, míg a vizsgált huszonegy európai országban átlag 3 százalékkal.

Az átlagárak legnagyobb mértékben, 9 százalékkal Törökországban emelkedtek, negyedéves összehasonlításban.Utána Magyarország és Hollandia következik 5-5 százalékkal, majd Finnország, Ausztria, Szlovákia, Csehország egyaránt 4 százalékkal.

- Továbbra is az árak befolyásolják az európai élelmiszer-kiskereskedelem növekedését - állapítja meg Jean-Jacques Vandenheede, a Nielsen európai kiskereskedelmi tanácsadási igazgatója. – Amíg a tavalyi második, harmadik és negyedik negyedévben azt láttuk, hogy a bolti forgalom növekedésének mértéke egyre csökken, addig ez a kedvezőtlen tendencia idén január-máricusban pozitívra változott.

Nominálisan az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom legnagyobb növekedését 12 százalékkal Törökország érte el az első negyedév során. Megelőzte Finnországot és Ausztriát, ahol 5-5 százalékos a mutató.

Viszont fordított ez a trend Írországban és Görögországban, ahol az élelmiszerüzletek bevétele 2-2 százalékkal csökkent, negyedéves összehasonlításban. Ezzel egyidőben a görögországi átlagárak is 2 százalékkal kisebbek lettek.

Jean-Jacqes Vandenheede rámutat egy másik kedvező változásra: - Amíg a vizsgált országok élelmiszer-kiskereskedelmében a mennyiségi eladás a tavalyi második, harmadik és negyedik negyedévben csökkent, a megelőző évi hasonló időszakokhoz képest, addig idén már emelkedett, ha csak kis mértékben is, 0,2 százalékkal. Kiemelkedően bővült az eladott mennyiség Norvégiában 3, Törökországban, Svédországban és Svájcban 2-2 százalékkal.A legnagyobb arányú, 6 százalékos csökkenést mennyiség szempontjából Írországban, 3 százalékost Magyarországon, 2 százalékot pedig Hollandiában regisztráltunk a vizsgált huszonegy európai ország közül.     

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek

diszkontok