Kutatás
Tipográfia

Idén is Budapest és vonzáskörzete, valamint az osztrák határvidék a legtehetősebb


Idén mindössze 0,3 százalékkal nőtt az Európában egy főre jutó vásárlóerő értéke a 2015-ben mérthez képest.

A vizsgált 42 országban jelentős különbségek láthatók az elkölthető jövedelem mértékét illetően: a legmagasabb átlagos vásárlóerővel újra Liechtenstein Svájc és Luxemburg büszkélkedhet, míg a sereghajtók körében sem történt változás. Európa legkevésbé tehetős lakosai Fehéroroszországban, Moldovában és Ukrajnában élnek.

Magyarország egy helyet javított pozícióján az európai rangsorban.


A GfK Vásárlóerő tanulmány adatai szerint Európa 42 országának lakossága összesen 9,18 ezermilliárd euró fölött rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy egy európai lakos egy évben átlagosan 13.672 euró (szemben a legutóbb számított 13.636 euróval) elméletileg elkölthető jövedelemből él. E növekmény mértéke mindössze 0,3 százalék 2015-höz képest, aminek hátterében részben árfolyam hatások, részben pedig a nagyobb európai országokban stagnáló gazdasági növekedés áll még akkor is, ha egyes országokban – mint pl. Izland, Bulgária, Románia, Észtország, a Cseh Köztársaság, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Málta, Szlovákia, Luxemburg és Lettország – a gazdasági növekedés mértéke meghaladja az 5 százalékot.
Európa tíz legtehetősebb országában az európai átlag több mint másfélszeresét költhetik el egy évben, miközben 25 ország az európai átlag alatti összegből él. A leggazdagabb ország Liechtenstein (egy főre jutó 63.011 eurós, azaz az európai átlaghoz képest közel ötszörös vásárlóerejével), a sereghajtók pedig Ukrajna (egy főre jutó elkölthető jövedelem: 803 euró) és Moldova (egy főre jutó vásárlóerő: 1.148 euró).
Az egy főre jutó vásárlóerő Spanyolországban áll legközelebb az európai átlaghoz (13.840 euró).
Az egy főre jutó vásárlóerő legnagyobb mértékben Izlandon és Luxemburgban nőtt, míg a legjelentősebb csökkenés Norvégiában, Liechtensteinben, Svájcban és Nagy-Britanniában ment végbe. Ám még a vásárlóerő e mérséklődésével együtt is a tíz leggazdagabb ország közé tartoznak ezek az országok továbbra is.

Magyarország egy helyezést javított az európai országok rangsorában elfoglalt pozícióján: idén a 30. helyen szerepel (az elmúlt három évben a 31. helyen tartotta magát).

A hazai vásárlóerő európai átlagtól való eltérését mutató index a tavalyi 38,4 százalékról 40,6 százalékra nőtt, azaz a lakosság Magyarországon az európai átlag mintegy kétötödéből gazdálkodik. Az egy főre jutó nemzeti vásárlóerő a tavalyi 5.239 eurót meghaladva 2016-ban 5.549 euró volt.

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek