Kutatás
Tipográfia

Értékben 5,5, mennyiséget tekintve 2,4 százalékkal nőtt nálunk a forgalom a IV. negyedév során

„Kedvező trendekben tükröződik, hogy egyre nagyobb a magyar fogyasztók bizalma” –


Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen osztályvezetőjeMagyarország továbbra is Európa élvonalába tartozik az élelmiszer-kiskereskedelem növekedési rangsorában. Nálunk a boltok bevétele 5,5 százalékkal emelkedett a negyedik negyedév során, tavalyelőtt október-decemberhez viszonyítva. Ez a második legnagyobb európai mutató Törökország után. Mennyiségben a hazai 2,4 százalékos bővülés pedig a harmadik legnagyobb, Írországot és Görögországot követve. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen az európai kiskereskedelem negyedik negyedévi teljesítményével kapcsolatban. „A fejlődés motorjai élelmiszerek közül például a nagy forgalmú gyümölcslé, gyümölcsjoghurt valamint édes keksz, jelentős negyedik negyedévi növekedésük alapján” – tájékoztat Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen osztályvezetője. – „Háztartási vegyi áruknál és kozmetikumoknál többek közt a parfüm, dekor kozmetikum továbbá konyhai törlőkendő mutatói emelkednek ki mind érték, mind mennyiség szempontjából”. Ez már a hetedik egymás után következő negyedév, amikor Európában dobogós helyet foglalunk el élelmiszer-kiskereskedelmünk bevételének nagy növekedési arányával. Mennyiséget tekintve pedig hat éven át tartó folyamatos csökkenés után, 2014 első negyedéve során fordult át növekedésbe a trend; ami pozitív, immár megszakítás nélkül nyolc negyedéven keresztül. „Élelmiszer-kiskereskedelmünk kedvező trendjeiben tükröződik, hogy egyre nagyobb a fogyasztók bizalma” – állapítja meg Szűcs-Villányi Ágnes. – „Hazánkban a tavalyelőtti negyedik negyedévihez képest figyelemre méltóan, kilenc ponttal növekedett a fogyasztói bizalmi index a legutóbb október-decemberi 63 pontra. Sokkal kedvezőbben ítélik meg a magyar fogyasztók az index három összetevőjét; személyes pénzügyi helyzetüket, a munkahelyi kilátásokat és saját vásárlási hajlandóságukat, mint egy évvel korábban”.A vizsgált huszonegy fejlett európai ország élelmiszer-kiskereskedelmi forgalma értékben 2,1 százalékkal, míg mennyiség szempontjából 0,8-cal emelkedett, a legutóbbi két negyedik negyedév összehasonlításában. Ugyanakkor a vizsgált huszonegy európai országban átlagosan 1,3 százalékkal drágultak a napi fogyasztási cikkek, negyedik negyedéves összehasonlításban. Ez öt év óta a legalacsonyabb mértékű átlagos európai áremelkedés. Ami jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a boltok mennyiségben is többet adtak el.Magyarországon az átlagárak 3,1 százalékkal emelkedtek a negyedik negyedévben.„Több dolog is fékezi az értékben mért eladásokat az európai országok egy részében” – mondja Jean-Jacques Vandenheede, a Nielsen európai kiskereskedelmi ismeretek igazgatója. – „Esnek a termelési költségek, ami az alacsonyabb olajárakból következik. Azon kívül a kiskereskedők még mindig aktívan használják a promóciókat eszközként arra, hogy küzdjenek a diszkontok növekvő népszerűségével. További fontos tényező, hogy tíz európai fogyasztóból majdnem három váltott olcsóbb élelmiszerre, hogy spóroljon”.Az öt nagy európai piac, a „big five” közül megint Spanyolországban nőtt az értékben mért forgalom legjobban; 2,7 százalékkal. Utána az európai átlagnál kisebb mutatók következnek:  Németországban és Franciaországban egyaránt plusz 1,5 százalék, Olaszországban plusz 1,4 míg az Egyesült Királyságban mínusz 0,5 százalék. Utóbbi mellett még további három országban csökkent az értékben mért forgalom, a negyedik negyedévek összehasonlításában: Svájcban (-2,3%), Finnországban (-1,1%) és  Szlovákiában (-0,2%)

Néhány vizsgált környező országban az élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának alakulása a tavalyi negyedik negyedévben, 2014. negyedik negyedévéhez viszonyítva. Százalékban.

Ország                    Értékben    Mennyiségben    Átlagár
Európai átlag              +2,1            +0,8             +1,3
Magyarország             +5,5            +2,4             +3,1
Ausztria                      +3,0           +1,4             +1,6
Szlovákia                    -0,2            -1,3              +1,1
Csehország                +0,4            +0,5              -0,1
Lengyelország            +2,0            +1,5              +0,5

Forrás: Nielsen

hírlevél feliratkozás

newsletter

BrandFestival

brand

trendfm

Hipermarketek

diszkontok