Kutatás
Tipográfia

Mintegy 1540 milliárd forint forgalmat ért el az élelmiszerek kiskereskedelme 2014. december-2015. november között a Nielsen által mért kilencven termék kategóriából; 4 százalékkal többet, mint az előző évi hasonló időszak során.

Mennyiséget tekintve szintén 4 százalékkal emelkedett a bolti eladás. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat Kiskereskedelmi Indexe.

„Amíg a forgalom korábban a nagy eladóterű üzletek irányába koncentrálódott, addig ez a folyamat megállt az utóbbi években. A 400 négyzetméternél nagyobb üzletek piaci részesedése élelmiszerből értékben ugyanúgy 66 százalék, mint egy évvel korábban” – állapítja meg Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen osztályvezetője.

Hozzáteszi, hogy a bolttípusok súlya erősen eltér egyes kategóriáknál. Egyes termékeket a vevők jelentős része modern üzlettípusokban szeret vásárolni. Így például a whisky forgalmának 89 százalékát vitték el a 400 négyzetméternél nagyobb egységek legutóbb december-november között. Figyelemre méltó továbbá 79 százalékos piaci részesedésük sajtnál, és 77 százalékos jégkrémnél.

Viszont a 200 négyzetméteres és kisebb egységek tartják erős pozícióikat például szeletes csokoládénál, szénsavas üdítőitalnál, sörnél, sorrendben 45, 42 és 39 százalékos piaci részesedéssel, szintén érték szempontjából.

„Regionálisan átlag felett, 6 százalékkal emelkedett a Budapestet és Pest megyét magában foglaló centrum kiskereskedelmének értékben mért forgalma élelmiszerből, egyik tizenkét hónapos időszakról a másikra” – mondja Szűcs-Villányi Ágnes. – „Az átlagos 4 százalék pluszt regisztráltuk mind az északkeleti, mind a délkeleti megyékben. Egyaránt 3 százalékkal több bevételt értek el a boltok északnyugaton és délnyugaton”.

hírlevél feliratkozás

newsletter

BrandFestival

brand

trendfm

Hipermarketek

diszkontok