Kutatás
Tipográfia

Testápolókat tartalmazó karácsonyi ajándékcsomagokból közel 4 milliárd forintért mintegy 2,4 millió darabot adott el a kiskereskedelem tavaly november-decemberben.

A tavalyelőtti ugrásszerű, értéket tekintve 19 százalékos növekedés után lényegében stabil maradt az ünnepi ajándékozási szezon piaca múlt évben; érték szempontjából 1, mennyiséget illetően 3 százalékkal csökkent a bolti forgalom, 2013 utolsó két hónapjához viszonyítva. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen fogyasztói ismereteket és információkat szolgáltató vállalat.

„Egy ajándékcsomag átlagosan 1 770 forintba került tavaly november-decemberben, ami 3 százalékkal több az előző évi hasonló periódusnál” – tájékoztat Barta Mónika, a Nielsen ügyfélkapcsolati igazgatója – „Ahogy a korábbi években, legtöbb ember tavaly is az 1000-1499 forintos árszegmensben választott ajándékcsomagot; forgalmuk legutóbb 1,5 milliárd forint fölé emelkedett. Így összességében az 1 500 forintnál kevesebbe kerülő csomagok elvitték az értékben mért eladások közel felét, 48 százalékát”.

Ezzel egy időben 7 százalékkal bővült a 2 000-2 499 forintos, 3 százalékkal pedig a 3 000 forintnál drágább ajándékcsomagok ára; mindkét szegmensnél 600 millió forint fölé.

Átlagot tekintve nők kapják a drágább ajándékokat. Amíg az 1 500 forintos és drágábbak piaci részesedése nőknek szánt csomagokból 53 százalékot ért el, addig férfiaknak való termékekből 51 százalékot, értéket tekintve. Említést érdemel, hogy amíg a női mutató 4 százalékponttal csökkent tavalyelőtthöz képest, addig a férfiaké változatlan maradt.

„Kiemelkedően legnépszerűbb évek óta a tusfürdő és a dezodor. Előbbit a megajándékozottak négy csomag közül háromban találhattak karácsonykor. Dezodort tíz csomagból hét tartalmazott” – mutat rá Barta Mónika. – „Minden negyedik csomagban vásároltak a rangsorban következő kéz- és testápoló krémből, amelynek ünnepi forgalma értéket tekintve 6 százalékkal emelkedett, az előző november-decemberhez képest. További sorrend: toalett szappan, sampon, borotválkozás utáni szer majd fogkrém. Figyelemre méltó, hogy az ajándékcsomagban eladott borotválkozás utáni szerek értéke 19 százalékkal emelkedett, egyik karácsonyi időszakról a másikra”.

Testápoló szereket tartalmazó ajándékcsomagok forgalmának fogyasztói ár szerinti megoszlása a legutóbbi két karácsonyi szezon összehasonlításában. (%)

Árszegmens 2013 2014
0-999 8 8
1000-1499 38 40
1500-1999 14 12
2000-2499 15 16
2500-2999 10 8
3000+ 15 16

Forrás: Nielsen

hírlevél feliratkozás

newsletter

BrandFestival

brand

trendfm

Hipermarketek

diszkontok