Kutatás
Tipográfia

Háztartási vegyi áruból és kozmetikumból a boltok bevétele 6 százalékkal, mintegy 230 milliárd forintra nőtt idén január-augusztus között.

Mennyiségben 1 százalékkal adtak el többet, mint a tavalyi első nyolc hónap során. Többek között ezt állapítja meg a hetven háztartási vegyi és kozmetikum kategóriát mérő Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat Kiskereskedelmi Indexe.

- Az átlagot jóval meghaladó, kétszámjegyű növekedést értékben főleg nagy forgalmú testápolóknál és kozmetikumoknál regisztráltunk: például tusfürdő, dekor kozmetikum, testápoló krém, arc- és szemránckrém valamint parfüm esetében. Szintén 10 százalékos vagy annál nagyobb mértékben emelkedett a boltok bevétele öblítőből, papír zsebkendőből és toalett tisztítóból – tájékoztat Barta Mónika, a Nielsen ügyfélkapcsolati igazgatója.

Változott a kiskereskedelmi forgalom megoszlása a bolttípusok között. Az érték szerinti rangsor élén helyet cserélt a két éllovas. Tavaly január-augusztus között ugyanis értékben még a hipermarket rendelkezett a legnagyobb, 34 százaléknyi értékben mért piaci részesedéssel. Ez azonban idén 2 százalékponttal kisebb lett. Mivel viszont a drogéria mutatója 32 százalékról 34-re emelkedett, az első helyre került.

- Figyelemre méltóan, 13 százalékkal emelkedett a drogériák bevétele egyik nyolc hónapos időszakról a másikra. Mennyiségben is jóval átlag felett, 6 százalékkal nőtt az eladás – mutat rá Barta Mónika. – Ebben a bolttípusban a legnagyobb forgalmú tíz vegyi és kozmetikai kategória értékben mért forgalmából az átlagosnál nagyobb piaci részesedést ért el idén január-augusztus között a pelenka, dezodor, tusfürdő és fogkrém.

Regionális szempontból is változtak a trendek. A lakosság 28 százalékos számarányánál jóval nagyobb a Budapestet és Pest megyét magában foglaló Centrum 36 százalékos piaci részesedése a vegyi áruk és kozmetikumok értékben mért bolti forgalmából. Ez a mutató 1 százalékponttal nagyobb, mint a tavalyi első nyolc hónap során mért 35 százalék. A délkeleti megyék piacrésze is emelkedett, 14-ről 15 százalékra. Északnyugaton és Délnyugaton viszont 1-1 százalékponttal 18, illetve 12 százalékra csökkent a piaci részarány.

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek

diszkontok