Kevesebb árbevételt vár a Fevita gyártója
A Magyarországon is jellemző fogyasztás-visszaesés miatt az előrejelzések szerint az idén kevesebb árbevételt ér el a Székesfehérvári Hűtőipari Nyrt. a 2009-es évhez képest a cég vezérigazgató-helyettese szerint. A társaság 2008-ban 4,5 milliárd forint árbevételt és 160,8 millió forint eredményt, 2009-ben 4,75 milliárd forint árbevételt és 170 millió forint nyereséget ért el. Kúthy László a kilátásokat azzal magyarázta, hogy az idei év első három hónapjában cégüknél is érződtek a válság hatásai. A cég Fevita márkanévvel állítja elő termékeit. MTI-Eco2010.04.09 - Termékmix
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







