Kereskedelem
Tipográfia

Az USA-ban a vásárlók általában több, különböző szupermarketben vásárolnak, a trend egyik fontos mozgatórugója a termékek ára. A kereskedők sajátmárkás termékei ebben a tekintetben befolyásolják a vásárlói magatartást. Ez derül ki az Acosta ügynökség egyik tanulmányából.

Az Acosta tanulmányából kiderül, hogy a One-Stop-Shopping ideje lejárt. Négyből három vásárló hetente egynél több, helyhez kötött vagy online szupermarketben vásárol. A tanulmányból az is kiderül, hogy a fogyasztók gyakrabban vásárolnak. A megkérdezettek 47%-a nyilatkozta azt, hogy hetente legalább kétszer vásárol.

tabla 3 szupermarket

A vásárlók számára fontos, hogy különböző opciók közül választhassanak. Az emberek elsősorban a jó ajánlatokat, a friss és a márkás termékeket keresik. A vevők 60%-a elsősorban a termékek ára miatt vásárol különböző szupermarketekben, azonban ez a szempont egyre inkább veszít jelentőségéből, mivel különösen az ezred­fordulósok generációja számára az ár egyre kevésbé fontos szempont.
Ebben a csoportban a vásárlók mintegy 50%-a számára a legfontosabb a „különböző üzletek közötti ugrálás”, ezenkívül fontos szerepet játszik a kényelem.

A fogyasztók tehát ott vásárolnak, ahol éppen tartózkodnak. A szupermarket kiválasztása során a vevők számára az ár mellett egy további döntő szempont a friss termékkínálat. Minden negyedik vásárló nyilatkozta azt, hogy többször vásárol annak érdekében, hogy friss termékekhez jusson hozzá.
A fogyasztók a gyümölcsök mellett keresik a frissen készült termékeket. Valószínűleg ezzel magyarázható, hogy három ezredfordulós vevőből kettő azt nyilatkozta, hogy a friss termékkínálat miatt gyakrabban vásárolnak be.

A szupermarket kiválasztása során a harmadik döntő tényező a termékek márkája. Az Acosta tanulmánya szerint a márkák hozzájárulhatnak a vásárlói hűséghez, ha a fogyasztói kereslethez igazodó innovatív termékeket kínálnak.

A tanulmányban a vásárlók több, mint a fele nyilatkozta azt, hogy a sajátmárkás termékek miatt döntenek egy-egy szupermarket mellett. 2011-ben ez az arány még 34% volt, mára ez az érték 53%-ra emelkedett. A sajátmárkás termékek megítélése és a termékek minősége jelentős mértékben javult, így a kereskedők saját márkáinak piaci részesedése 17%-ra emelkedett.

A nagy hálózatok, mint például a Kroger és a Walmart, saját márkás termékeikbe fektetnek be, azonban ez növeli a nyomást a márkagyártókon, akiknek nagyobb erő­feszítéseket kell tenniük annak érdekében, hogy az üzletek polcaira kerülhessenek.

Ezenkívül fontos azoknak a kiváló minőségű termékeknek a folyamatos kínálata, amelyeket a vásárlók megbecsülnek. A vevők 41%-a számára ugyanis bizonyos árucikkek minősége az egyik oka annak, hogy több szupermarketben vásárolnak.
Minden harmadik vásárló azt nyilatkozta, hogy több üzletbe látogat el, mivel nem talál meg minden szükséges terméket és/vagy márkát egy üzletben.

Úgy tűnik, hogy a „szupermarket hopping” trend veszteseihez tartoznak a hagyományos, külvárosi szupermarketek, de 42%-os forgalomrészesedésükkel még így is messze a legnépszerűbb üzletek, és azok is maradnak.
Azonban a vásárlók ritkábban keresik fel ezeket a szuper­marketeket, miközben például a szupercenterek, a diszkontok, a Premier Fresh vagy az online kereskedelem több fogyasztót tudott megnyerni a maga számára.

tabla 1 szupermarket

A Walmart például tavaly 98 szupercentert nyitott. Az olyan diszkontok, mint az Aldi és a Lidl, alacsony áraikkal, gyors pénztáraikkal és jó minőségű saját márkás termékeikkel hódítják meg a vevőkört.
A Premier Fresh kategóriában olyan szupermarketeket találunk, mint például a Whole Foods, a Trader Joe's és a Wegmans, ezek a kereskedők különös figyelmet fordítanak a friss és a bio termékek kiváló minőségére. Az online kereskedelem piaci részesedése még alacsony.

A megérdezettek 2/3-a még nem vásárolt online, miközben minden ötödik vásárló nyilatkozta azt, hogy nem túl gyakran vásárol a helyhez kötött kereskedelem üzleteiben, vásárlásait inkább online intézi. Az online kereskedelem részesedése 10%, ezen belül az élelmiszerek részesedése mindössze 3%-ra rúg.
Az állateledelek, a háztartási- és a testápolási termékek azokhoz a kategóriákhoz tartoznak, amelyeket a vásárlók előszeretettel vásárolnak meg online.

Annak érdekében, hogy a szupermarketek a versenyben helyt álljanak, az Acosta tanulmánya szerint kiemelt jelentőséggel bír a termékek személyre szabása, valamint a szolgáltatások.
A kereskedelmi vállalatoknak fontos megismerni a vásárlók szükségleteit, és ennek megfelelő ajánlatokat kínálni a számukra. Ily módon a kereskedelem nővelheti a vásárlói elégedettséget és fenntarthatja a shopping mix-et.
A vevők több mint felének a kedvező ár a fő oka annak, hogy különböző szupermarketekben vásárol be.

 

(Forrás. LP International)

hírlevél feliratkozás

newsletter

Hipermarketek