Kereskedelem
Tipográfia

Januárban éves szinten 4,6 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) hétfőn Prágában.

    Legutóbb, tavaly decemberben a forgalomnövekedés éves összehasonlításban 6,7 százalékos volt.
    Tavaly januártól a gépjárművek kereskedelmét nem számítják be a kiskereskedelembe.
    Idén januárban elsősorban az internetes áruházak forgalma emelkedett Csehországban, 15,4 százalékkal. A ruházati termékek forgalmának növekedése 7,3 százalékos volt. Az üzemanyagok forgalma 6,1 százalékkal emelkedett éves összehasonlításban januárban, az iparcikkek forgalma 5,2 százalékkal, az élelmiszeripari termékeké pedig 3,2 százalékkal.
    "A januári adatok azt mutatják, hogy a gazdasági erősödés idei motorját a háztartások fogyasztása fogja jelenteni. A korábbi évekhez képest a lakossági fogyasztás stabilan emelkedik - kommentálta a statisztikai hivatal adatait Miroslav Novák, gazdasági elemző.
    Pavel Sobísek, az UniCredit Bank elemzője szerint a januári kiskereskedelmi forgalom legérdekesebb adata, hogy 2012 óta először ebben a hónapban nem emelkedett a számítástechnikai termékek eladása.
    Az egy évvel ezelőttihez viszonyítva az idén januárban olcsóbbak voltak az üzemanyagok, az élelmiszerek és a számítástechnikai cikkek is, a szolgáltatások közül pedig drágább volt a szabadidő, a kultúra és a sport.

(MTI)

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek

diszkontok