Trend
Tipográfia

A Nestlé és a nagy kávéláncok is keletre vonultak, ezzel párhuzamosan pedig a legnépesebb ország fiatalabb generációi is egyre inkább kávéfogyasztóvá válnak. A tét pedig nem kicsi: 450-600 millió fiatal kegyének elnyeréséről van szó.

A Beijing belvárosában működő Starbucksban körbenézve rengeteg kínai fiatalt találni szokásos kávészünetét töltve, akik a tradicionális tea helyett egy csésze kávét választanak. Sok fiatal hivatkozik arra, hogy egy kávézó kényelmesebb, mint a teaházak.

A fogyasztás növekedése felrázta a nagy láncokat, köztük a Starbucks Corporationt is, amely a múlt hónapban 1.2 milliárd dollárnyi forgalmat bonyolított Kína-szerte, több mint 1000 kávézóban. Miközben a mennyiségek továbbra is alacsonyak globálisan, a leginkább népes és a legnagyobb teafogyasztó országban a kávé felé történő elmozdulás nagy hatással lehet a piacra.

A kínai kávépiac a Nemzetközi Kávészervezet adatai szerint számtalanszor gyorsabban nő, mint a globális átlag, mivel az ország folyamatosan urbanizálódik, növekszik a középosztály és a bérek.

Azért a tea az úr

A tea kiskereskedelmi értékesítése még mindig több mint tíz az egyhez a kávéval szemben, ám a fogyasztás emelkedése a Japán növekedést idézi, amely a 2000-es évek elejére a világ negyedik legnagyobb kávéfogyasztója lett.

"Ha 1963 és 1973 közötti Japán növekedési görbét vesszük, akkor azt fogjuk látni, hogy gyakorlatilag ugyanaz, mint Kína a 2014-től kezdődő években" - mondta Joseph Reiner, a Cofco International kávéért felelős ügyvezetője.Az Euromonitor International Ltd. szerint a kínai kávépiacot a 66 százalékos részesedéssel rendelkező Nestlé SA uralja. A világ legnagyobb élelmiszeripari vállalata optimista a fogyasztási kilátásokat illetően, és arra számít, hogy Kína lesz az egyik vezető kávéfogyasztó ország.

Kínai potenciál – előnyben az instant

Miközben a kínai kereslet még mindig töredéke az amerikai fogyasztásnak, és a Japánénak is kevesebb, mint fele, a növekedési potenciállal már számolnak a vállalatok. A Starbucks közel 20 éve az országban van, és körülbelül 2800 üzlettel bővült.

Becslések szerint a kínai kávé iránti kereslet átlagosan 16 százalékkal nőtt egy év alatt, 2013 és ’14 között. A globális növekedés körülbelül 2 százalékos, az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának becslései szerint.A kínai fogyasztók előnyben részesítik az instant italokat, különösen az úgynevezett 3 az 1-bent. „A kávé kiskereskedelmi értékesítése több mint 90 százalékban instant kávét jelent” - mondta el Limin Yu, a londoni székhelyű Euromonitor kutatója.

A legtöbb instant kávé robusta: olcsóbb kávéból készül, amelyet túlnyomórészt Vietnamban termesztenek. A kávézók növekvő népszerűsége azt is jelenti, hogy a fogyasztók egy idő után a trendibb és drágább italokat fogják keresni, amelyek arabicából készülnek.

A kávét azonban elsősorban irodában és otthon fogyasztják Kínában is.  A szakértők elmondták, hogy a tét nem kicsi és hatalmas lehetőségekről van szó: 450-600 millió kínairól, akik 2021-22 között fognak csatlakozni a középosztályhoz.

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek