Polc
Tipográfia

A szörp kategória vásárlásakor egyre fontosabb szempont a termékek gyümölcstartalma és annak aránya, és a természetes összetevők. A magyar háztartások mintegy fele rendszeresen vásárol szörpöt, a kisgyermekes családok aránya bővül.

Reneszánszukat élik a vízzel higítható, hagyományos és egyenletesen magas minőséget és ízvilágot képviselő gyümölcs szörpök - mondta Molnár Tímea, a Szikrai Borászati Kft. kereskedelmi és marketing managere. A kategóriában meghatározó márkaépítő szerepet tölt be a termékek gyümölcstartalma (33% adott gyümölcsből) és annak aránya, a mesterséges adalékanyagokat, illetve ízfokozókat mellőző receptúra. „Tartósítószert és mesterséges színezéket nem használunk, a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektetünk a termékeink minőségére” – fogalmazott.

Minőség, mint sikertényező

A több mint 30 éves múltra visszatekintő Piroska szörpcsaládot előállító Szikrai Borászati Kft-nél úgy látják, hogy a siker titka a minőség gyártásában és képviseletében rejlik. Ez ugyan a mai árversenyben nem egyszerű, a vállalatnál azonban ehhez szigorúan ragaszkodnak – jegyezte meg Molnár Tímea. A Piroska gyümölcs­szörpök jelenleg tizenhárom ízben kaphatóak az egész ország területén: a hagyományos málna és narancs­szörpök mellett az olyan kevésbé szokványos ízű sűrítmények is meg­találhatóak, mint a gránátalma, kiwi-lime vagy akár a citrus mix. Az új ízek fejlesztése során szem előtt tartják a gyümölcsök élettani hatásait is.

A hagyományos Piroska szörpök mellett hozzáadott cukrot nem tartalmazó light Piroska szörpök is szerepelnek a kínálatban. A szörpcsalád legfiatalabb tagjai a stevialevéllel édesített termékek, amelynek energiatartalma ezáltal 30 százalékkal alacsonyabb a hagyományos szörpöknél, ugyanakkor gyümölcstartalom nagyobb (40%). Mindezek mellett egyre népszerűbbek a PET palackos kiszerelésű termékek is. A termékpalettát alkotó választék a szörppel kapcsolatosan széles fogyasztói igényt elégít ki.

Szerethető márka

„Egy olyan szerethető, minőségi magyar márka megalkotása volt a cél, ami karakteres stílusjegyeinek köszönhetően jól elkülönül a többi szereplőtől a piacon. Ehhez járult hozzá a nemrégiben végrehajtott arculatváltás is.” – fogalmazott Molnár Tímea. A márka esetében a vevőkör növelésében és a lojalitás erősítésében fontos szerepet kapnak a nyereményjátékok. „Hosszú távú célunk az, hogy régi és új vevőink megelégedettsége folyamatosan megmaradjon, igyekszünk újdonságokkal előrukkolni a jövőben is.” – tette hozzá a marketing manager.

Klasszikus ízek és mély színek

Kedvező trendekről számolt be a szörpök piacán Hajnal László.

Az Ági szörpöket forgalmazó Ital Magyarország Kft. Key account managere szerint, a fogyasztók egyre nagyobb nyitottságát jelzi a kategória iránti kereslet erősödése. További pozitívum a gyümölcsalapú szörpök vásárlását előnyben részesítő tudatos vásárlók táborának szélesedése.

A magasabb gyümölcstartalmú szörpök a hagyomá­nyosan elkészí­tett változatoknál ráadásul jóval szélesebb körű felhasználást tesznek lehetővé, ilyen például a limonádék ízesítése vagy a szörp, mint öntet - emlékez­tetett Hajnal László.

A fogyasztók körében továbbra is a klasszikus változatok, a Málna Ági és a Jaffa Ági a legnépszerűbb ízek, de igen kedvelt a márka egyik legutóbbi termékfejlesztése, az Áfonya Ági is. Jelzi ez is azt, hogy a fogyasztók továbbra is a sötét színű szörpöket pre­ferálják.

Mint mondta: az Ági szörpök értékesítésében a hipermarketek és a hazai láncok egyaránt meghatározó szerepet töltenek be. E csatornákban a kategórián belüli éles verseny az üzletek polcain található széles és egyre bővülő márka- és termékválasztékban is megmutatkozik. Mindez persze a vásárlók számára különösen előnyös, hiszen választási lehetőséget biztosít a különböző gyártók termékei közül és ezekben az üzletekben az Ági szörpök szinte kivétel nélkül széles ízválasztékban elérhetőek.

A key account manager ugyanakkor a vevők által preferált kiszereléseket illetően az egyes üzlettípusok forgalmában mutatkozó eltérésre is felhívta a figyelmet, hozzátéve, hogy ezzel együtt a 0,7 literes visszaváltható üveges Ági, és az 1 literes PET palackos kiszerelésű szörpök egyaránt jól teljesítenek. Az Ági szörp jelenleg 9 ízben és 2 diabetikus változatban kapható, mindkét kiszerelés egyre szélesebb ízválasztékban fellelhető a boltok polcain – mutatott rá a termékfelelős.

A Pölöskei Italgyártó Kft-től Takács Károly a piaci trendek kapcsán úgy látja, hogy a szörp piacon a jó minőségű, magas gyümölcstartalmú szörpök fejlődnek leginkább. Ezen tulajdonságoknak a vállalat termékei maximálisan megfelelnek – mondta, hozzátéve, hogy a verseny a 33 százalékos gyümölcstartalmú szegmensben, a prémium kategóriában a legerősebb. A fogyasztó a gyümölcstartalom és hígíthatóság alapján vásárol, döntéseinek alapjai a gazdaságosság és az egészséges összetevők.

A Pölöskei Italgyártó Kft. legnépszerűbb kiszerelése a 0,7 literes üveges szörp.

A vállalat termékei a retail hálózatokban, valamint a bolti kiskereskedelem területein teljesítenek a legjobban – tette hozzá.

Nőnek a sajátmárkák

Kereskedői szemszögből vizsgálva a helyzetet, a Tescót kérdeztük a kategóriáról, ahol a szörpök forgalmában éves szinten 5 százalékos növekedést mérnek. Az áruházlánc sajtóosztályától kapott információ szerint a kategória vásárlói ebben az évben is jellemzően a középső árszegmensbe tartoznak, e vásárlók közül a lojális vásárlók költése növekedett a legtöbbet. A vásárlások gyakorisága, vásárlásonkénti darabszám, és a vásárlásonkénti költés is nőtt a kategóriában.

A  növekedés a középső, 500-600 forint közötti termékekben volt leginkább tapasztalható, ahol a jellemező gyümölcstartalom 33 százalék. A magasabb ár egyébiránt nem feltétlenül jelent magasabb gyümölcstartalmat.

A teljes forgalomnak körülbelül háromnegyedét a 30-33 százalék gyümölcstartalmú szörpök teszik ki, a maradékon nagyjából azonos arányban osztoznak a gyümölcstartalom nélküli szörpök,  illetve a többi gyümölcstartalommal (20, 23, 25, 40%) rendelkező termékek. Forgalomban a legtöbbet a 33 százalékos kategória nőtt, közel 10 százalékkal haladta meg az előző évit, ezt követte a gyümölcstartalom nélküli, illetve a 40 százalékos gyümölcstartalommal rendelkező termékcsoport, mely jelenleg kizárólag a Tesco Finest szörpökből áll.

A sajátmárkás szörpök forgalma közel 30 százalékot emelkedett, s ezzel a teljes szörpforgalomban 3 százalékkal magasabb forgalmi részesedést értek el, mint tavaly.

A szörpök forgalma szezonális, a nyári hónapokban (június, július és augusztus) realizálódik a teljes forgalom 30 százaléka.

Szörpöt a háztartások fele vásárol

szörpA háztartások közel fele (49,8%) vásárolt valamilyen szörpöt a 2014 októbere és 2015 szeptembere között eltelt 12 hónap alatt a GfK háztartások napi fogyasztási cikk vásárlásait nyomon követő ConsumerPanel adatai szerint.

A termékkategória vásárlói hatóköre az elmúlt néhány évben nem változott számottevően: átlagosan háromhavonta és egy alkalommal átlagosan 1,3 darab szörp­ter­­méket vásárolunk. A szörpök legfőbb beszerzési csatornája a háztartások számára a hipermarket, másod­sorban pedig a szupermarket csatorna. Az elmúlt három évben a szupermarket csatorna súlya fokozatosan növekszik. A megvásárolt ször­pök mennyiségén belül a kisgyermekes családok aránya folyamatosan emelkedik.

A tendenciát erősíti, hogy egyre nagyobb számban jelennek meg a kínálatban az egészségesebb termékek iránti igényeket kielégítő, magasabb gyümölcs­­tartalommal rendelkező termékek. Összességében a sajátmárkás termékek adják a szörpök mennyiségének 25,3 százalékát.

 

(Termékmix - 2015. decemberi szám)

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek

diszkontok