Kereskedelem
Tipográfia

A speciális diétán élők igényeinek megfelelni ma már nem lehetetlen feladat. Azonban az egészséges élelmiszerek fogyasztása és vásárlása jelentős különbséget mutat aszerint, mekkora erőfeszítést tesz valaki az egészségének megőrzéséért.

Nem is olyan „mostohagyermek”

Sokáig az ételallergiában szenvedők számára a friss kenyér vagy péksütemény „mostohagyermekként” csak otthon, saját készítéssel volt elérhető. Ma már a hipermarketek polcain kívül egyre több szakboltban vagy pékségben is megvásárolhatók a glutén-, laktóz-, szójamentes, illetve fehérjeszegény, tartósítószer- és mesterséges adalékanyag-mentes termékek, sőt online is lehet rendelni. A gluténérzékenyek esetében például a szigorú, százszázalékosan betartott diéta már egy hónap alatt változást hoz, ám oda kell figyelni, mit és hol vesz meg az ember.

A lapunk által megkérdezett egészséges táplálékokat és nonfood termékeket árusító szakboltok többsége azért kezdett foglalkozni a speciális diétás termékek forgalmazásával, mert valamilyen szinten személyesen is érintettek. „Abban az időben, amikor mi elkezdtünk foglalkozni a témával, még igen kevés üzlet volt jelen a piacon és szaküzlet még kevesebb – mondta Szőke Zsuzsanna, az Eheted.hu - Táplálék allergiásoknak és diétázóknak Szaküzlet és Webshop

üzletvezetője. – Az alapanyagok beszerzése egy külön procedúrát jelentett minden héten, így amellett döntöttünk, hogy segítünk a táplálékallergiásoknak és Óbudán, Budapest egyik legnépesebb kerületében megnyitjuk az üzletünket, amely lassan 3 éve működik.” A fokozatosan növekvő kereslet miatt a szolgáltatást a vidéki vásárlók számára is lehetővé tették a webáruházas értékesítéssel. Szőke Zsuzsanna úgy tapasztalta, hogy a vidéki helyzet rosszabb, mint a budapesti, mert nehezebben beszerezhetőek az alapanyagok. Az a legkifizetődőbb, ha számukra is azon az áron érhető el a termékpaletta, mint az üzletben vásárlóknak, „ezért 15 000 forint vásárlás (ez kb. egy havi bevásárlás) felett ingyenessé tettük a szállítást.”

A Budaörsi Élelmiszerallergia Szaküzlet is családi érintettség miatt nyílt meg. „Mivel akkor a kínálat és a lelőhelyek meg sem közelítették a mai választékot, úgy döntöttem, hogy gluténmentes termékeket árusító üzletet nyitok” – mondta a tulajdonos.

A szaküzlet szolgáltatásainak és termékeinek palettáját a lisztérzékeny vásárlók igényeinek megfelelően folyamatosan bővítik: gluténmentes kenyérpor, süteménypor, tészta, aprósütemény vagy reggeliző pehely széles választékban vásárolható a szaküzletben, sőt a saját készítésű pizzát helyben is elfogyaszthatja a vásárló. Számos termékük fogyasztható tej- és/vagy tojásérzékenyek, cukorbetegek számára is.

Az üzlet tulajdonosa szerint a hazai termékek színvonalasak, finomak – főleg a péksütemények és az édesipari termékek – bár árban nem sokkal olcsóbbak.

Különleges a Carpaticum nevű szakbolt. Olyan erdélyi élelmiszereket igyekeztek összegyűjteni, amelyek kisüzemekben, manufaktúrákban készülnek helyi alapanyagokból, hagyományos technológiákkal. Ezek az élelmiszerek, alapanyagok és kiegészítők nemcsak egészségesek, de finomak és ízesek is. „Nincs olyan élelmiszer típus, ami kifejezetten tiltólistán szerepelne, de igyekszünk mindenből a lehető legjobb minőséget és „tiszta”, lehetőleg adalékanyagoktól mentes élelmiszereket választani” – említette a Carpaticum Kft. üzletvezetője, Pap-Székely Eszter. Már az üzlet nyitásának tervezésekor tudták, hogy olyan termékeket szeretnének forgalmazni, amelyeket ők maguk is szívesen fogyasztanának. „Az volt az egyik vezérfonal a termékek kiválasztásánál, hogy elkerüljük a nagyüzemileg előállított élelmiszereket, és a kis családi vállalkozások, manufaktúrák termékeit részesítsük előnyben.”

Mesterné Bagó Aranka és Mester Miklós cégtulajdonosok lányánál 2005 őszén diagnosztizálták a glutén­érzékenységet. „Megdöbbenve tapasztaltuk a hiányokat és a gyenge minőséget. Úgy véltük, hogy ha mindenkinek tudunk új élelmiszereket készíteni, nehogy már a saját gyerekünk maradjon éhes” – elevenítette fel a két Foodapest-díjat is elnyert cégük irányváltását az egészséges élelmiszerek gyártása felé. A hajdani bajai laktanya konyháját megvásárolva 800 négyzetméteres épületben gluténmentes élelmiszereket kezdtek el készíteni. Az Optimum Kkt. által üzemeltetett Mester Család márka, ahogy új szlogenje is hirdeti, ma „A jó ízű és gluténmentes élelmiszerek gyártója”. „Nagyon fontosnak tartjuk, hogy itt az egész üzemben kizárólag glutén- és szójamentes élelmiszereket készítünk, így a keresztszennyeződés lehetősége kizárt.”

A sok munka a siker kulcsa

Erősödik az a tendencia, amely szerint az egészséges és egészségesnek gondolt termékekre és szolgáltatásokra egyre nagyobb figyelmet fordítanak a háztartások. Ugyanakkor az egészséges táplálkozást alapvetően meghatározó funkcionális élelmiszerek iránti kereslet Magyarországon némiképp elmarad a nemzetközi trendektől. Magyarországon ezt a legtöbben zöldségek, gyümölcsök, tej és tojás rendszeres fogyasztásával oldják meg, de az étrend-kiegészítők és a bioélelmiszerek is egyre népszerűbbek. Az Eheted.hu munkatársa úgy tapasztalja, hogy például a cukor elkerülése már nagyon gyakori kis kortól. Emellett egyre többen figyelnek arra, hogy tartósítószer és színezékmentes, esetlegesen biotermékeket vásároljanak.

Hogyan lehet minél sikeresebbé válni ebben a szűk piaci közegben? Nagyon sok munkával - hangzik az egyöntetű válasz. Az Eheted.hu szakbolt számára például sok segítséget nyújtottak a megfelelő hozzáértés és szakmai felkészülés tekintetében a SOTE I. számú Gyermekklinika dietetikusai, akik érdekes információkkal, tanácsokkal, főzési és sütési praktikákkal látták el a szakbolt munkatársait, „így könnyedén tudtunk tanácsot adni a kezdő vásárlóknak. Emellett törekedtünk egy családias légkör kialakítására, ahol akár a vásárlók egymással is szívesen megosztják a tapasztalataikat.” Szőke Zsuzsanna úgy látja, nagyon fontos, hogy olyan alkalmazottaik legyenek, akik érintettek a témában, így mindig megfelelő lelkesedéssel tudnak segíteni a vásárlóknak. Természetesen sok múlik az árakon, és a kedvezményeken is. Az Eheted.hu erre is talált egy megoldást: idén júniusban bevezették a törzsvásárlói kártyát, és minden hónapban egyszer 10 %-os akciós napot is tartanak.

Hasonlóan sok munka áll a Carpaticum szakbolt működése mögött is: „Valamivel több, mint két éve nyitottuk meg az üzletet, ezért az elmúlt időszak számunkra is a tanulóéveket jelentette. Folyamatosan bővítjük a kínálatunkat vásárlóink igényeinek megfelelően” – említette Pap-Székely Eszter üzletvezető. Emellett keresik az új partnereket, a jobb és jobb termékeket, ugyanakkor erősítik a kapcsolatokat a bevált termelőkkel, illetve közvetítik számukra a vevők visszajelzéseit. „Igyekszünk a magas minőség mellett elfogadható árakkal dolgozni, mivel az élelmiszerek piacát tekintve magas a fogyasztók árérzékenysége. Árak tekintetében minden igyekezetünk ellenére nyilván nem tudjuk felvenni a versenyt a nagyüzemi termékeket értékesítő üzletláncokkal, de úgy tapasztaljuk, hogy egyre bővül az a réteg, akik hajlandók valamivel többet áldozni annak érdekében, hogy minőségi élelmiszert fogyasszanak.”

Élelmiszerek extrákkal

Az Eheted.hu működésébe belepillantva elmondható, hogy teljesen más egy ilyen bolt vezetése, mint egy hagyományos üzleté. Nemcsak vezetni kell az üzletet, itt állandóan segíteni kell a vásárlóknak. „Míg egy hagyományos üzletben bemegy az ember és vesz egy kiló kenyeret, addig nálunk a kenyérvásárlásnál tisztában kell lenni az összetevőkkel – magyarázza Szőke Zsuzsanna. – Vagyis nem elég annyit tudni, hogy ez egy gluténmentes kenyér, hanem tisztában kell lenni azzal is, hogy van-e benne tej, tojás, cukor, szója, mekkora a szénhidráttartalma, mekkora a fehérje tartalma, hiszen ezek a kérdések mindennapiak nálunk egy-egy termékkel kapcsolatban.”

Így az eladónak jól értesültnek kell lennie a termékek összetevőit és hatását tekintve, még akkor is, ha az egy új termék. Az üzlet munkatársainak minden egyes lisztkeveréket ki kell próbálni, hogy tanácsot tudjanak adni a használatukat illetően, „ezért folyamatosan bővül a weboldalunkon és a facebook oldalunkon is az újabbnál újabb receptekkel a receptgyűjteményünk”.

Mint megtudtuk, a webáruházban mindennek napra késznek kell lennie, hiszen egy táplálékallergiás, vagy egy diétázó az ott talált leírások alapján választ, vagy nem választ egy terméket, annak megfelelően, hogy beilleszthető a diétájába, vagy sem. „Szóval sokkal nagyobb a felelősségünk ezen a téren, mint a hagyományos boltok esetében” – jegyezte meg az üzletvezető.

Az Optimum Kkt. általános élelmiszereket árusító boltjaiban a termékek ugyanolyanok, mint máshol, csak egy-egy összetevő nincs benne, pl. búza, tej, cukor, szója stb. A cégnél glutén-, szója-, tejmentes, diabetikus és paleo termékeket is készítenek, erősségük a nyújtott, töltött péksütemények.

A Mester Család először csak különböző liszteket kevert össze és csomagolt, utána jöttek a levesporok, pudingporok, majd létrehozták a gluténmentes pékséget. „Nemcsak kenyérrel élünk, hanem szeretjük az édességeket is, ezért következett a gluténmentes cukrászat.”

 

(TERMÉKMIX - 2015. szeptemberi szám)

hírlevél feliratkozás

newsletter

BrandFestival

brand

trendfm

Hipermarketek

diszkontok