Kereskedelem
Tipográfia

A hazai kis élelmiszerüzletek képviselői mára felismerték, hogy a vásárlók könnyen összevonják a hasznosat a kényelemmel, így az évszázadok során kialakult kávézási szokások kielégítése több is, mint egyfajta vevőcsalogató megoldás.

A mindennapokban szükséges a vásárlásokat elvégezni és a legújabb technológiai lehetőségeket kihasználni. Mindez a megváltozott életvitelnek megfelelő üzlettípust, a 2 az 1-ben jellegű kiskereskedelmi boltokat, azaz a kisboltok által nyújtott plusz szolgáltatást, a kávézási lehetőségeket hozta magával.

Több, mint békebeli hangulat

A különböző korszakoknak és társadalmi rétegeknek mindig is meg voltak a maguk kedvenc kávézói. Az azonban mit sem változott, hogy a vásárlás fáradalmait örömmel oldja fel minden vásárló néhány percnyi beszélgetéssel egybekötött kávézással. Míg egy kávéházban elsősorban kávét lehet inni, úgy egy élelmiszerboltban elsősorban élelmiszert lehet venni, ám úgy tűnik, hogy a kettő találkozása biztos siker a vásárlók szemében.

A budapesti Szépvölgyi úton található hangulatos kávézó részleggel kiegészített delikáteszbolt, a Piccante Delicatesse a II. és III. kerület vásárlóit látja el különleges élelmiszerekkel és gasztrotermékekkel 2007 óta. Az üzletben megtalálható a magyar, az olasz, a spanyol és még sok más ország konyhaművészetének szinte minden terméke, kiegészítője. Mint megtudtuk, nemhiába választották mottóul: „A világ finomságai, minőségi élelmiszerek a legjobb helyekről. Célunk, hogy eljuttassuk a világ legfinomabb és legkülönlegesebb termékeit az Ön otthonába is.”

A tulajdonosok ragaszkodnak a már bevezetett és a vásárlók által keresett delikatesz-jelleghez. A csemegepultban sonkák, szalámik, paték, mousse-ok, terrine-ek, sajtok, olajbogyók, a hűtőpultban vajak, friss házi tészták, tejtermékek kaphatók és jól átgondolt, limitált számú borválaszték is található a pultokon. Minde­mellett a helyben sütött pékáru mindig friss, és akár rendelést is felvesznek.

A kávézó részleget az üzlet létrehozásával egy időben alakították ki, és „bár eleinte idegenkedtek a vásárlók attól, hogy egy kis időre letegyék az élelmiszerekkel teli bevásárló táskát és kávézzanak, ma már természetesnek veszik, hogy a vásárlással együtt jár egy jó kávé.” Többféle kávét kínálnak, mégis a hagyományosnak mondható eszpresszó, a cappuccino és a tejeskávéa legkelendőbb termékük.

„…békebeli hangulatot idéző kis üzlet, főleg egy szűk mikroközösség helyi igényeinek kielégítését célozza meg. Választékában a napi bevásárláshoz szükséges alapvető élelmiszerek (pékáruk, tejtermékek, húsáruk) mellett fűszerek, édességek, olajok és egyéb, a konyhában nélkülözhetetlen kiegészítők találhatóak. A jól működő fűszeres nem csupán egy vegyeskereskedés, hanem a környezetében élők, a törzsvásárlók mindennapjainak fontos találkozóhelye, ahol beszélgethetnek, információt cserélhetnek és tudomást szerezhetnek a lakókörnyezetüket és életüket érintő változá­sokról…” – olvasható a 2009 tavaszán megnyílt Sarki Fűszeres elnevezésű gourmet-kávézó-kisbolt honlapján. A Pozsonyi utcai kisbolt Nemesvölgyi Attila és a válogatott vízilabdázó, Szívós Márton barátságából született. Azonban nem csupán egy békebeli hangulatot sugárzó vegyesboltról van szó, az üzlet részeként egy kis kávézó is üzemeltetnek. Itt ristrettótól kezdve a macchiatón át a francia jeges kávéig szinte minden kapható. Sőt, vásárlói kívánságra a kért kávét koffeinmentes változatban laktózmentes tejjel, rizstejjel, illetve szójatejjel is elkészítik.

A kisbolt megnyitását komoly előkészületek és tudatos vizsgálódás előzte meg. Az üzlethelyiség nem nagy, de az adott belső teret és a bolt előtti kis placcot egész évben maximálisan kihasználják. A delikateszre épült bisztró-kávézó választékában három termékcsoport dominál. Francia, olasz, spanyol, magyar sajtkülönlegességek, borok a világ összes jelentős bortermelő vidékéről, valamint sonka és szalámi specialitások közül lehet válogatni. A vásárlók igényeit felmérve a hagyományos és az egyedi friss pékáruk közül nagy sikernek örvend a vajaskifli, a sós kalács és a burgonyás parasztkenyér.

A delikátesz azonban különleges igényeket is kielégít: a polcokon a kiskereskedelemben ritkábban előforduló egzotikus fűszerek, ecetek, olajok és mézek választékából is található. Helyben is fogyasztható – az egyébként megvásárlásra kínált – termékek egy része, így az olasz Carraro kávé mellé a frissen elkészült friss szendvicseket, salátákat is kínálják. A közvetlenül az utcára is nyitott kiszolgálópultnál a sietős vendégek kedvéért elvitelre is készítenek kávét, szendvicseket.

Hasonlóan különlegesnek tekinthető Budapesten a családi vállalkozásként üzemelő, elsősorban spanyol élelmiszereket kínáló Andalgo Deli. A kis területű élelmiszerbolt mellett egy vendéglátóhelyet is kialakítottak, így a vásárló nemcsak megvásárolhatja a termékeket, meg is kóstolhatja azokat. Sonkák, sajtok, fűszerek, borok és pástétomok mind széles választékban kaphatók. De ezeken túl sok egyéb eredeti spanyol terméket találunk itt; többek között a La Chinata különleges olívaolajait és balzsameceteit, csokoládékat és a jellegzetes édességet, a turrónt is. Az utcafrontra néző üzlet nagy előnye, hogy a kirakatban könnyen felfedezhetik az izgalmas, ínycsiklandó kínálatot az arra sétálók. A vásárlásokon kívül akkor is érdemes betérni, ha egy ízletes szendvicset, salátát, vagy egy valódi arabica kávét kívánna elfogyasztani valaki.

A kávé sem mellékes

Az előrelátó kiskereskedők folyamatosan keresik azokat a lehetőségeket, amelyek a vevőt visszatérő törzsvásárlóvá „varázsolják”, miközben minden vásárlás egyedi és emlékezetes élmény marad. A bevásárlás élményének gazdagabbá és személyessé tétele ma már nem kizárólag a termékajánlásokban, hirdetményekben és akciókban teljesedik ki. Egy kedves eladó, egy az élelmiszerbolthoz nem közvetlenül tartozó plusz kényelmi szolgáltatás nagy vonzerő lehet a vásárlók számára.

Egy jó kávé mellé jól esik egy kis édesség vagy sós sütemény, vagy éppen némi jó szó. Egy kávé mellett percekig vagy akár órákig is el lehet üldögélni. Ezt a gondolatot tartotta szem előtt a Sopronban található Club-1, amely nemcsak különleges helyszínen, hanem különleges szolgáltatásokkal is várja vásárlóit. A Nyugat-magyarországi Egyetem (NYME) egyetemi kollégiumának épületében található kis élelmiszerüzlet a Club-1 Kávézó, Söröző, Tekepálya elnevezésű szolgáltatóegység közvetlen részeként üzemel. A friss pékárun, felvágottakon, tejtermékeken, zöldségeken és gyümölcsön kívül a vevők a konzervtermékek viszonylag széles kínálatából és a kozmetikai és háztartási termékekből is választhatnak. A kényelmi szolgáltatásokat szem előtt tartva az alapvető élelmiszerek mellett olyan kényelmi termékeket árusítanak, mint az energia italok, az édességek, a sörök, a csipszek és a rágók.

A kis területű boltba betérő vásárló a kávézó részlegben a legegyszerűbb eszpresszó kávétól kezdve a különlegesnek számító kávékoktélokig mindent kérhet és fogyaszthat. Mint megtudtuk, a többfunkciós szolgáltató egység kisbolt részlege sokat fejlődött az elmúlt évek alatt, mind a termékellátásban, mind az eszközparkban. „Ez azt is jelenti, hogy kényelmesebben tudnak vásárolni, tájékozottak az árakról, a termékekről.

Kurucz Lajos és családja 1992-ben alapította Pécsi Delikátesz kisboltját. Mint megtudtuk, az eltelt idő alatt az egyboltos családi vállalkozás kinőtte magát, és ma már Pécsen két hosszan nyitva tartó kereskedelmi egységet üzemeltetnek, a Jókai és a Kodály Delikáteszt. Az élelmiszerüzletekben az alapvető élelmiszereken kívül zöldséget, gyümölcsöt, vegyi árut, szénsavas üdítőket és szeszes italokat forgalmaznak. A tulajdonos büszke arra, hogy vásárlókkal közvetlen, személyes kapcsolatot alakítanak ki, „még akkor is, ha átutazó vevőről van szó”.

A helyben sütött péksütemények széles választéka áll a vevők rendelkezésére, sőt az üzletekben akár egy frissen főzött, finom kávét is elfogyaszthatnak. „Nálunk mindig jó a hangulat, vevőink egyedi igényeit maximálisan igyekszünk teljesíteni, kora reggeltől késő estig.”

Kávésarok egy trafikos szemével

Arról, hogy milyen előnyt jelent egy kávésarok kialakítása és a minőségi kávékínálat, Baksa Katát, egy zuglói dohánybolt munkatársát is megkérdeztük.

- Mit eredményezett a trafik forgalmában a kávégép használata a beüzemelés óta?

A dohánybolt megnyitása óta kínálunk kávét a vevőknek. Az üzleti tervezés fontos eleme volt a minőségi kávé szolgáltatása, amit a vevőkör bővítése és megtartása szem­pontjából is hatékony marketing eszköznek tekintünk. A jó kávé híre pedig gyorsan elterjedt a környéken. A vevőink többsége ma már visszajáró törzsvásárló, akik nem csak vásárolni, hanem kávézni is szívesen betérnek hozzánk.

- A kávézó sarok kialakítása során mire érdemes odafigyelniük a boltosoknak?

A helyi adottságokat figyelembe véve alakítottuk ki a kávészolgáltatásunkat. Az első és legfontosabb lépés a megfelelő kávégép és szolgáltató kiválasz­­tása volt. Nem akartunk saját kávégépbe beruházni és utána a karbantartással, javítással bajlódni. Egy profi szolgáltatót kerestünk, aki mindent megold, nekünk csak a vevőket kell kiszolgálni. A sok jó ajánlat közül a Pannon Kávé Kft.-re esett a választásunk, akik a teljes körű kávészolgáltatás mellé, - ami tartalmazza a kávégépet, a kávét, az ingyenes szervizt - egy franchise jellegű marketing koncepciót is ajánlottak. Így minőségibb megjelenéssel tudjuk a Trafik Café logó alatt kínálni a kávészolgáltatásunkat. A Pannon Kávé finanszírozási megoldása nagy támogatást jelentett számunkra, különösen az elején, mivel nem nekünk kellett pénzt fektetnünk a kávégépbe és a kávéba. A berendezésre visszatérve, egy félautomata kávégépet kértünk, ami gombnyomásra elkészíti a kért kávéitalt. Ezáltal biztosított a jó kávé és a személyes kiszolgálás élménye is a vevőnek, ami nagyon fontos. A kávét elviteles kávépohárban értékesítjük, amihez tetőt is tudunk adni. Nagyon népszerű.

- Mennyi munkával jár a gép üzemeltetése és karbantartása?

Gombnyomásra készül a frissen darált szemes kávéból a friss, illatos kávé. A mi feladatunk csupán a gép napi tisztítása, a karbantartást a Pannon Kávé Kft. munkatársai végzik, azzal nekünk nincs teendőnk.

(TERMÉKMIX - 2015. novemberi szám)

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek

diszkontok