Interjú
Tipográfia

A sertéshús áfájának csökkentése nagyban hozzájárult az ágazat kifehéredéséhez, ami együtt járt a kevésbé hatékony piaci szereplők számának csökkenésével és a sertéshús népszerűsége is nőtt ezáltal. Az áfacsalások gyakorisága miatt ugyanakkor a piaci koncentráció késve indult meg Magyarországon és jelentős hatékonyságjavító lépésekre van szükség a nemzetközi versenyképesség növeléséhez. Kitörési pont lehet a speciális, nagy hozzáadott értékkel bíró készítmények gyártása, a termékpályák jobb szervezettsége, valamint az ágazati integráció növelése. Éder Tamással, a Hússzövetség elnökével beszélgettünk.

 » Ma, 2018-ban melyek azok a kihívások, amelyekkel a húsiparnak és ezen belül is a sertéságazatnak meg kell küzdenie?

Amikor húsról beszélünk, feladatkörömnél fogva elsősorban a Magyarországon meghatározó sertéshúsról tudok nyilatkozni. A Hússzövetségben tagcégek szempontjából ketté kell választani az ágazatot vágásra és húskészítménygyártásra. A vágás területén az elmúlt évtizedek során a nemzetközi tendencia egy határozottan koncentrációs irányt mutatott. Ez egy olyan tevékenység, amely tömegtermékből állít elő tömegterméket. Disznót visz be a vágóhídra és féldisznót vagy tőkehúst ad ki, mindkét termék nem márkázott, nem speciális tömegtermék.

Egy ilyen termékpályán az a vágóhíd tud versenyképes lenni, amelyik a tömegterméket a lehető legkisebb önköltséggel tudja gyártani, vagyis ezt a konverziót a lehető leghatékonyabban tudja végrehajtani. Az elmúlt évtizedek azt mutatták, hogy ennek a hatékonyságnak vannak alsó küszöbméretei és ma már egymillió éves vágási kapacitás alatti üzemet nem nagyon építenek Európában.

» Mi a helyzet a koncentrációval Magyarországon?

Nálunk későn indult meg, aminek több oka is van. Az egyik legfontosabb ok az, hogy a magyar húságazatban a különböző áfacsalásos és visszaéléses piaci szereplés igen meghatározó volt néhány évvel ezelőtt. Áfát csalni ugyanakkor csak bizonyos méretig lehet. Nagyban ezt már nem lehet művelni, hiszen ha egy nagy cégben olyan rendszer működik, amelyik az áfafizetés, illetve az ellenőrzési rendszer alól képes kivonni a termékek egy részét, abban a cégben a nyomon követéssel súlyos problémák vannak, és ez a cég előbb-utóbb bedől. A csalásokat alapvetően kicsi és közepes méretben lehetett csinálni, ott például, ahol a levágott sertés egy részét gond nélkül lehetett szürke csatornákra terelni, ahol a készpénzes ügyletek révén nem keletkezett sok mindenről papír.
Ez a szituáció azt eredményezte, hogy Magyarországon az áfacsökkentés előtt nagyon sok olyan kicsi és közepes vágóhíd tudott megélni, amelyek hatékonysága normál esetben nem tette volna lehetővé azt, hogy túléljenek.

» Akkor ezek szerint az áfacsökkenéssel fehéredett az ágazat?

Határozottan. Erre vonatkozóan van egy nagyon képletes számadat. 2013 volt az utolsó olyan év, amikor 27% volt az élő- és a félsertés áfája. 2013 és 2016 között a hivatalos statisztikában megjelenő levágott sertések száma több mint 25%-kal nőtt.

Az előzetes adatok szerint 2017-ben pedig további 2–3%-kal nőtt ez a szám. Tehát 2013 és 2017 között már közel 30%-kal nőtt a hivatalosan lejelentett vágott sertések száma Magyarországon, miközben az állomány stagnált, sőt kicsit csökkent.

» Jelentheti ez a fogyasztás növekedését is egyben?

Az áfacsökkentés hatására több sertéshúst fogyasztanak a magyar emberek? Igen, vannak olyan értelmezések, amelyek szerint a javuló adatok mögött valamennyi fogyasztásnövekedés is van, de ez a növekedés valószínűleg abból fakad elsősorban, hogy a hivatalos statisztikákban most már olyan fogyasztás is megjelent, amelyek korábban nem. Egészen biztos ugyanakkor az is, hogy nőtt a lakosság sertéshúsfogyasztása, hiszen az áfacsökkentés eredményeként relatíve olcsóbb lett a termék.
Tehát biztosan többet fogyasztunk, de azt nem lehet megmondani, hogy a többletfogyasztás mekkora része volt korábban bújtatott fogyasztás és mennyi az, ami valóban az áfacsökkentésnek tudható be.

» Az áfacsökkentéssel eltűntek a kevésbé hatékony kis és közepes méretű cégek?

Tény, hogy az elmúlt 3–4 évben azok a kicsi és közepes vágóhidak, amelyek korábban a versenyképességi problémáikat azzal tudták lefedni, hogy részben kivonták az adózás alól a tevékenységüket, nem minden esetben voltak képesek a túlélésre. Ahhoz, hogy a vállalkozások piacon maradjanak, jelentős hatékonyságjavító lépéseket kellett tenniük. Egy ilyen helyzetben a vágóhíd válaszút elé került: javítja a hatékonyságát, fejleszt, olyan technológiai megoldásokat alkalmaz, amelyeket korábban nem, vagy lehúzhatja a rolót.
Ugyanakkor a hosszú távon sikeres megoldás az ő esetükben nem az, hogy megpróbálják a kis méretű tevékenységüket még hatékonyabban fenntartani, hanem például kiegészíteni azt készítménygyártással. A készítménygyártásnál – ellentétben a vágással – a már említett koncentrációs folyamat közel sem olyan látványos és nem is olyan sikeres.

Abból fakadóan, hogy a vágóhíd tömegterméket állít elő, itt a koncentráció egy elkerülhetetlen folyamat, a készítménygyártás ugyanakkor nem tömegtermékek gyártását jelenti, itt nem feltétlenül kell nagy mennyiséget előállítani ahhoz, hogy versenyképes legyen az adott gyártó. Ők a speciális, sajátos fűszerezésű, magas hozzáadott értékkel bíró készítményekkel tudnak versenyképesek lenni.

» A hatékonyság növelése érdekében felvásárlások és egyesülések történtek az ágazatban?

Ez nem igazán jellemző az ágazatra. Kisebb-nagyobb vágókapacitások felvásárlásával a hatékonyság még nem nő, ugyanis két kicsi vágókapacitás hatékonysága nem egyezik meg egy nagy vágókapacitás hatékonyságával.
Azt lehet látni, hogy a nagyobb méretű vágás irányába történő elmozdulás az ágazatban benne van. Mohácson épült egy vágóhíd, amelyik tavaly ilyenkor kezdte meg a működését és egy műszakban egymillió sertés levágására képes az éppen rendelkezésre álló legmodernebb eszközök segítségével.
A kiskunfélegyházi vágóhíd kapacitása pedig jóval egymillió fölött van, és vannak arra vonatkozó elképzelések, hogy még egy vágóhidat kellene létesíteni valahol a Tiszántúlon.
Ha belegondolunk abba, hogy jelenleg Magyarországon egy évben 4,5 millió disznót vág le az ágazat, három ilyen nagy vágóhíd a teljes vágási képesség háromnegyedét biztosítani tudná.

» Mennyire lehetnek versenyképesek Európában a magyar vágóhidak?

Éppen abból fakadóan, hogy Magyarországon nem voltak nagy, jó hatékonyságú vágóhidak, vannak versenyképességi problémáink. Ma egy korszerű német, dán vagy holland vágóhíd többmilliós éves kapacitással rendelkezik. Németországban például éves szinten közel 60 millió disznót vágnak le és ezt körülbelül ugyanannyi vágóhíd teszi meg, mint a magyarországi 4,5 milliót.

Náluk mintegy 200 engedélyezett vágóhíd van, ugyanannyi, mint korábban Magyarországon. Ez gazdasági nonszensz. Ránézésre látszik, hogy ez nálunk nem lehet életképes, illetve addig lehetett az, amíg sok szereplő ki tudta magát vonni az adózás alól. Azt gondolom, hogy a nagyobb méretű hazai vágóhidak nemzetközi szinten úgy már versenyképesek lehetnek, hogy a magyar élősertés ára eléri az európai átlagár környékét. Jó technológiával, jó szakemberekkel, ahol szükség van, jó kézimunka-megoldásokkal lehet olyan tömegterméket előállítani, ami nemzetközi szinten is tartósan versenyképes.
Volumenben soha nem leszünk nagyok, valahol meg kell találni azt az egyensúlyt, hogy viszonylag nagy mennyiségben ugyan, de speciális kidolgozottságú tőkehúsokat tudjunk piacra dobni.

» Az új technológiák alkalmazása mennyire fejlett Magyarországon? Az uniós források felhasználása elegendő az esetleges technológiai lemaradás csökkentésére vagy megszüntetésére?

A magyar húságazat, csakúgy, mint a magyar élelmiszer- ágazat jelentős része, zömében lelakott, régi technológiával dolgozik, ami alapvető versenyképességi probléma. Ennek részben oka az, hogy az uniós csatlakozást megelőzően, majd azt követően az első nagy költségvetési támogatási ciklusban az élelmiszeripari cégek érdemi fejlesztési forrásokhoz nem jutottak hozzá ezekből a támogatási csomagokból. Most némileg más a helyzet, mert az élelmiszeriparra az EU-s támogatások keretei között két nagy csomagból is van lehetőség pénzt megpályázni.

Egyrészt a vidékfejlesztési pályázatok keretei között van egy 150 milliárd forintos mikro- és kisvállalkozások számára rendelkezésre álló támogatási forrás, valamint a közepes méretű cégek számára a GINOP-ban van egy 100 milliárd forintos keret, amelynek fele visszatérítendő támogatás.
Abban lehet reménykedni, hogy a mikro-, kicsi és középvállalkozások ebből a forrásból vesznek igénybe pénzt olyan fejlesztési lehetőségekhez, amelyek átterelik őket a készítménygyártásnak olyan részébe, amiből meg lehet tartósan élni.

» A technológiai lemaradást említette, ez gondolom meglátszik az exportpiacokon is. Ezt ellensúlyozandó tud-e versenyezni az ágazat az olcsóbb munkaerővel?

Egyre kevésbé olcsó a munkaerő nálunk is. Ezen a területen is történt fölzárkózás. Ebben az ágazatban is nagyon súlyos szakmunkaerő-hiány van, amit két módon lehet kezelni: egyrészt béremelési kényszer van az ágazaton, másrészt az automatizálási kísérletekkel. Az EU-s forrásokból származó fejlesztések jelentős része olyan új megoldásokat hoz majd be, amelyek a munkaerőt egyértelműen csökkentik. A hatékonyságot ugyanis úgy lehet javítani, ha a cégek kevesebb munkaerővel állítják elő ugyanazt a mennyiséget.

Azt is látni kell ugyanakkor, hogy a húságazatban az automatizálás, a gépesítés korlátos. Különösen egyes bontásoknál, bizonyos húsrészek kidolgozásánál ha jó szakmunkára alapozott kézi­munkát alkalmaznak a vállalkozások, akkor előállíthatók olyan termékek, amiket a piac értékel.

» A minőségi termék lehet az exportképesség javításának a kulcsa, vagy szükség lenne a termékpaletta bővítésére is?

Ahhoz, hogy a magyar húsipar azt a teljesítményt, amit ma produkál, fenn tudja tartani, most is behozatalra szorulunk, nincs elég hazai alapanyag. Ebből a behozatalból nagyon jelentős exportot tudunk lebonyolítani. A jó magyar szakmunkának még mindig van húzása, és tudunk exportálni. Ha több magyar disznót sikerülne előállíttatni versenyképesen az országban, valószínűleg ennek is tudnánk piacot teremteni.

Az ugyanakkor tény, hogy a tőkehúspiacon is van egy jelentős változás, mert mind nagyobb rész kerül a belföldi fogyasztás keretei között is előrecsomagoltan, védőgázban, vákuumos kiszerelésben a vásárlókhoz, vagyis ahhoz, hogy az új típusú fogyasztói igények kielégítésére alkalmas legyen egy vágóhíd, bizony beruházni kell csomagoló gépekbe is.
Látni kell, hogy a nagy kiskereskedelmi láncoknál már minimális méretű a tőkehúspult, a diszkontoknál pedig egyáltalán nincs is ilyen. Ehelyett csomagolt, szeletelt, egalizált húscsomagokat lehet vásárolni előhűtötten vagy fagyasztottan. Ezek előállításához gépek kellenek.

» Mi a helyzet a hazai beszállítókkal?

Egészen a közelmúltig az is probléma volt Magyarországon, hogy ezek a nagy kiskereskedelmi láncok a modern fogyasztói igények kielégítésére nem tudtak olyan magyar beszállítót találni, amelyik képes lett volna a lánc teljes egészét leteríteni.
Napjainkban ez a helyzet némileg változik, vannak olyan magyarországi szereplők, amelyek érdemi nagyságban szálltak be ebbe a versenybe. Lassan ráálltak a nagyobb magyar cégek a magas hozzáadott értékű friss tőkehús csomagolására. Ez a jövő, ebbe az irányba kell elmenni.

» Történt-e az utóbbi években strukturális változás a hús iránti keresletben Magyarországon, népszerűbbek lettek-e a baromfihúsok a sertés kárára?

Tény, hogy ha visszamegyünk a rendszerváltás idejéig, akkor az azóta eltelt időszaknak, főleg a kezdetben a sertéshús volt a nagy vesztese. Ennek okai a 90-es években alapvetően az árakra voltak visszavezethetők. A 90-es években nagyon jelentős fejlődésen ment keresztül az egy főre jutó baromfi­fogyasztás, aminek a vesztese a sertés volt. Ez valamikor a 2000-es évek elején megállt és azóta gyakorlatilag beállt egy nagy éves eltérést nem mutató arány, ahol +/- 1–2 kg-os eltérés mutatkozik az egy főre jutó baromfi-, illetve sertéshúsfogyasztásban.
Ma éves szinten 25–28 kg között áll e két legfontosabb húsféle fogyasztása egy főre vetítve, az elmúlt időszakban érdemi változás ebben nem volt. Amikor a sertésáfa csökkent és ezáltal a sertéshús versenyképessége a baromfiéhoz képest javult, akkor valamelyest nőtt a látható sertéshúsfogyasztás.
Miután tavaly a baromfihús áfája is 5%-os lett, ez a különbség kiegyenlítődött.

» Mennyire szervezettek ma a magyar termékpályák és ezen belül a sertés termékpálya?

Sajnos azt kell mondani, hogy a fejlett világbeli nemzetközi szinthez képes a magyar sertés termékpálya még mindig egy gyengén szervezett termékpálya, noha az elmúlt 3–4 évben érdemi előrelépések történtek ezen a területen is.

Ha a szervezettség alatt a vertikális integrációt értjük, akkor egy pillanatra vissza kell ugranunk az áfához. Ugyanis bármilyen szerveződés, legyen az horizontális vagy vertikális integráció, az érdemben gátolva van akkor, ha a szürke- vagy a feketegazdaság súlya nagy.

Évtizedek óta beszélünk arról is, hogy az egyedi mezőgazdasági termelő vagy állattenyésztő alkupozíciója gyenge. Ahhoz, hogy megfelelő jövedelemhez jusson, ezen az alkupozíción javítani kell, ehhez pedig horizontálisan kellene szerveződni, szövetkezetekbe, értékesítő szervezetekbe kellene tömörülni.

Kérdés, hogy ha ez ennyire triviális, akkor vajon miért nem zajlott le ez a folyamat sok évtizeden keresztül? Részben azért, mert ha a termelő, állattenyésztő belép egy ilyen szervezetbe, akkor onnantól kezdve minden egyes kereskedelmi ügylete bekerül egy transzparens adminisztrációs rendszerbe, vagyis utána adóznia kell. Tehát a 27 százalékos áfa gátja volt a szerveződések erősödésének is.
Azt gondolom, hogy az áfacsökkentés és az elmúlt évek tudati fejlődése azt eredményezi, hogy ezek a horizontális és vertikális integrációk erősödni fognak.

» Az integrációk fejlődése a versenyképesség növekedését vonja maga után?

Azt kell látni, hogy ezen a termékpályán is egyre inkább jellemző az, hogy nem termelő verseng termelővel vagy feldolgozó feldolgozóval, hanem termékpályák, illetve a végtermékek versenyeznek egymással.
Ezeknek a termékeknek a versenyképességét alapvetően határozza meg, hogy mennyire flottul működik a mögötte lévő beszállítói lánc, mennyire szervezett a termelés és milyen minőségű az alapanyag, illetve a végtermék.

» A húsfeldolgozó üzemek számára mennyire jelent problémát vagy lehetőséget a saját márkás termékek térnyerése?

A kiskereskedelem elmúlt évtizedes drasztikus átalakulásának egyik terepe a saját kereskedelmi márkák megjelenése és mind nagyobb piaci részesedése. Azt gondolom, hogy ez egy elkerülhetetlen irány.

Minden egyes piaci szereplőnek el kell jutni addig a stratégiai döntésig, hogy mibe invesztál. Megpróbál egy nagyon erős márkát létrehozni, bevezetni, finanszírozni, reklámozni és ezzel olyan helyzetbe hozza magát, hogy elkerülhetetlen legyen a termékeinek „behívása” az üzletekbe, vagy rááll a saját márkás termékek gyártására?
A legtöbb cég ma Magyarországon e kettőnek valamiféle vegyítésével próbálkozik. Úgy tűnik, nem elkerülhető a saját márkás gyártás, ugyanakkor sok szereplő próbál erős márkákat is létrehozni.

» Hol van a helye egy ilyen piacon a hagyományosan magyar vagy a kézműves termékeknek?

Ez egy másik történet. Itt kis méretű, sokszor lokális cégekről van szó, amelyeknek szintén lehet keresnivalójuk. De látni kell, hogy például a nemzetközi szinten is sikeres magyar húskészítmény, a szalámi többsége sem kis méretű üzemekből kerül a nemzetközi piacra. Van 2–3 nagy cég, amelyik olyan mennyiségben és minőségben tud hagyományos magyar szárazárut gyártani, ami nemzetközi szinten is értelmezhető.

A másik a lokális, helyi ízlésnek megfelelő speciális készítmények gyártása, amit a kis helyi üzletekben, a saját üzletekben vagy a lokális vendéglátásban terít a gyártó. Meggyőződésem, hogy a mikro és kis méretű készítményüzemek és általában a hasonló méretű élelmiszeripari üzemek tartós sikere jelentős mértékben azon is múlik, hogy a vidéki turizmus mennyire lesz életképes ágazat Magyarországon.

Azt gondolom, hogy a jövőben is lesznek kis lokális vállalkozások, de a termelés mennyiségét tekintve nem ez lesz a domináns.

» Mennyire van igény ma Magyarországon fogyasztói és gyártói oldalról a különleges védjegyek iránt? Van-e valójában szükség ezekre?

Minőségi védjegyre mindenképpen szüksége van az ország élelmiszeriparának. Ugyanakkor az elmúlt másfél évtizedben túl sok ilyen védjegy jelent meg a piacon és túlságosan inflálódott az értékük.
Vannak ezek között olyanok, amelyek rövid vagy közepes távon sikeresek voltak és még lehetnek is, például a Magyar Baromfi védjegy ilyen.
Igény lenne tehát jó minőségi védjegyre, de ezen a területen is koncentrációra lenne szükség, kellene egy olyan magyar minőségi védjegy minden ágazatban, ami mögött valóban komoly minőségi tartalmi elvárás van.

» Ön szerint mi a magyar sertéságazat legnagyobb értéke?

Ha az egész ágazatot nézzük, akkor azt gondolom, hogy bizonyos húskészítményeink nagy hagyományokon alapuló, jó minőségének a híre. Elsősorban a magyar szárazáruknak van nemzetközi ismertsége Németországban, Ausztriában vagy a Balkánon, erre lehet alapozni.

(TERMÉKMIX - 2018 márciusi szám)

hírlevél feliratkozás

newsletter

Hipermarketek