Interjú
Tipográfia

 

ablonczybalazs sapEgyre inkább az újszerű megoldások irányába mozdul el az évről évre növekvő informatikai piac - véli Ablonczy Balázs. Az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója szerint a felhőhasználat is egyre népszerűbb a hazai vállalatoknál, amely által a gyorsan változó igényekhez tudják igazítani háttérrendszereiket.

Manapság csak a rövid idő alatt megvalósítható, hatékonyabb, egyszerűbb üzletmeneten túl megtérülést biztosító bevezetési projektek kapnak zöld utat.

Hogyan teljesít az SAP, mit sikerült elérni az 5-10 százalék közötti növekedési tervekből? Miként látja a cég piacát?

A magyar leányvállalat ismét teljesítette kitűzött tervét, és jóval meghaladta a 19 milliárd forintos tavalyi árbevételt. Jelenleg is zajlik a cég történetének legnagyobb létszámbővítése, mára több mint 630-an dolgoznak az SAP Hungary Kft-nél. Komplex mutatókat vizsgálva a régió egyik legjobb leányvállalata lettünk tavaly. A magyarországi informatikai piac évről-évre növekszik, rendre jobban teljesít mint a GDP-, és egyre inkább elmozdul az újszerű megoldások fele. Megrendelői oldalról e mögött nem csupán a fokozódó versenyhelyzetet találjuk, hanem a kereskedelmi piacra helyezkedő szabályozások erősödését is. Azt látjuk, részben az előbbiek miatt is, hogy felgyorsult a hazai cégeknél az innováció.
Az informatikai piac nagyságát döntően meghatározza az állami szektor vásárlása. E mögött jellemzően uniós források által finanszírozott projektek álltak. A tavalyi év egyik fontos eseménye volt számunkra, hogy egyedüli üzleti szoftverszállítóként kerültünk fel a központosított közbeszerzési listára, mely felgyorsította az SAP rendszerek elterjedését a közszférában. Hasonló ütemű lehívásokra számítunk az idei évben is.

Melyek ma az új megcélozható területek?

Az SAP szerencsés helyzetben van a piacon. Azok a megoldások, amelyek naggyá tették a vállalatot, és sokan még ezekkel is azonosítják a szoftvercéget, mára csupán 20%-ot képviselnek a teljes árbevételből. Azelőtt azonosítottunk olyan jelenségeket, mielőtt azok az iparágakban megjelenő, nemzetközi trendekké váltak volna. E területeken felgyorsítottuk az innovációt, és piacvezető pozíciót értünk el olyan szegmensekben, mint például a big data, a felhő, a mobilitás, az analitika, és így megtöbbszöröztük a megcélozható piac nagyságát. A célunk változatlan maradt, továbbra is abban segítjük a szervezeteket, hogy a legjobb működést tudják elérni.

A különböző iparágak közül milyen szerepet tölt be a kereskedelem?

Mintegy 13 000 retail vállalat, közte olyan óriások, mint a Magyarországon is jelenlévő Spar, az orosz Eldorado, vagy a francia Lafayette áruház használ SAP alkalmazásokat.
E terület jelentős, technológia segítette átalakulásban van, ezért is stratégiai szektor a szoftvercég számára.

Mennyire népszerűek manapság a konszolidációs, hatékonyabb működést, gyors megtérülést biztosító SAP projektek?

A vállalatokat nem a technológia érdekli, hanem, hogy milyen előnyöket tudnak realizálni általa. A komplexitás jelenségével küzd számtalan cég. Manapság csak azok a bevezetési projektek kapnak zöld utat, amelyek megtérüléssel alátámasztottak, rövid idő alatt megvalósíthatók, és hatékonyabb, egyszerűbb üzletmenetet tesznek lehetővé. Ez az egyik hajtóereje a felhő típusú megoldásoknak. A retail szektorban egyre gyakoribbak az egyes üzleti területeket
- mint pl. beszerzés, HR, pénzügy - támogató megoldások bevezetése, illetve az olyan implementációk, amelyek a termelődő, nagy mennyiségű adatokat formálják üzleti lehetőségekké.

A mobilitás terén hogyan alakult a cég piaci jelenléte? Hogyan viszonyulnak a magyar cégek a felhőhöz?

Felmérésünk azt mutatja, a kereskedelmi vállalatok 60%-a szerint kiemelten fontos saját jövőjük szempontjából a mobilitás. Hogy hova fejlődhet a mobilitás üzleti célokra való használata, jól mutatja pl. az az áruház példája, amely egyedi, valós idejű ajánlatokat ad a törzsvevők számára, mikor az elhalad a bejárat előtt. Az is lehetséges már, hogy a bolton belül, az egyes sorokhoz érkezve értesítse a promóciókról az okos telefonját nyomkodó vásárlót,
helyettesítő árut kínáljon az esetleg hiányzóval szemben, áttekintést adjon a termékek előállításáról, logisztikai útjáról, más fogyasztók véleményéről. A tapasztalatok szerint jelentősen nő a kosárérték. Van olyan megoldásunk is, amely a raktárkészlet valósidejű helyzetét mutatja az eladók számára, vagy abban segít, ha bármilyen kapható termékről érdeklődik az ügyfél, azonnal tudják informálni egy okoseszköz segítségével. Ezek már több országban
működő megoldások.
A felhőhasználat is terjedőben van a hazai vállalatoknál.
Sok esetben az anyavállalatok átállása miatt lépnek a cégek, de sokak számára az a hajtóerő, hogy agilitást biztosítanak e modellel. Azaz a gyorsan változó igényekhez tudják igazítani a háttérrendszereket. Beszállítói lánc, közösségi kollaborációs megoldások, üzleti intelligencia csupán néhány szoftvermegoldás, melyeket már felhőből használnak itthoni vállalatok. A felhő óriási változást hoz az informatikában: felmérések szerint három éven belül az IT kiadások 75%-át fogják e technológiára költeni a vállalatok.
Mi arra számítunk, hogy három éven belül utolérik a felhős értékesítések a hagyományos, ügyfélnél telepített megoldásokból folyó bevételt.

Az SAP által kiszolgált vállalatok között milyen arányban van a kkv szektor, és ez hogy változott?

Ügyfeleink háromnegyed része kkv, és számos hazai kereskedelmi, élelmiszeripari cég van közöttük. Az SAP megoldásaiban az az egyik jelentős előny, hogy nemzetközi, legjobb gyakorlatokat képeznek le. Így már nem kell az adott cégnek kitalálni, hogyan lenne érdemes az üzleti folyamatait szervezni, hanem készen kapja ezeket. A megoldások adott vállalatra szabását a kisebb méretű cégek esetében partnerhálózatunk végzi.

A többcsatornás értékesítés terén mik az irányzatok?

Számos trend együttes hatása figyelhető meg a kereskedelem világában, amelyek közül a többcsatornás értékesítés az egyik. A fogyasztók ugyanolyan vásárlói élményt várnak el a kereskedőtől, történjen az bármilyen csatornán, vagy időben, azaz vásárlás előtt, vagy után. Bár továbbra is a fizikai boltok adják az interakciók fő helyszínét, sokan az interneten kezdik becserkészni ügyfeleiket, kapcsolatot tartani velük. A közösségi párbeszédek, visszajelzések monitorozása
alapján a cégek jobban meg tudnak felelni a célcsoportok igényeinek. Világszerte azt tapasztaljuk, hogy az eddigi ellátási fókuszú megközelítést felváltja az ügyfélre fókuszáló. Az átállásban a technológia segíti a vállalatokat. Az e-commerce, webboltok terén is jelentős szereplővé váltunk a hybris cég felvásárlásával. Így szinte- a pénztárgép rendszerektől eltekintve, végponttól végpontig terjedő megoldásokat tudunk kínálni a retail cégek számára.

Említette a nagy adat jelentőségét. Hogyan profitál ebből az SAP?

A világban ma létező adatállomány 90 százaléka az elmúlt három-négy évben jött létre – köszönhetően a sok szenzornak, adatgyűjtési technológiának – és másfél-kétévente megduplázódik e mennyiség. Már nem csupán emberek, de az internetre kötött gépek is adatokat termelnek.
Ebben a bonyolult környezetben az SAP feladatának tartja, hogy olyan egyszerűsített megoldásokat adjon az ügyfelek kezébe, amelyek ismerik és előre jelzik az ügyfél igényét, innovatívak és igazi élményt nyújtanak az ügyfeleknek.
Egy ilyen példa a jövő csoki automatája is, melyet az SAP bemutatott Magyarországon is. Ez a kamerájával felismeri, üdvözli a látogatóját, óriási képernyőjére betölti az adott profilt, megmutatja, hogy küldött-e valaki ajándékot a vásárlónak, amelyet azonnal ki is ad. Pontokat lehet vele gyűjteni, melyek a hálózatba kötött másik automatánál is be lehet váltani. Azelőtt jelzi a lehetséges hibáit (például a túlmelegedést) a központnak, mielőtt bekövetkeznének,
de azt is érzékeli, hogy várhatóan mikor fogy ki az egyes árukból. A hálózatba kötött gép az adott kereslet függvényében változtatja is a termékek árát: ha például megugrik a kereslet az egyes rágók iránt, növeli az árukat, és az elfekvő készletek miatt sem kell aggódni a kereskedőnek: magától akciózza azokat. Figyel a visszajelzésekre is, megjegyzi, hogy mit vásárolnának még az emberek az egyes helyeken, lehetővé téve, hogy például kevesebb üdítővel, de
több édességgel töltsék fel a pályaudvarok mentén elhelyezett automatákat.
A big data kapcsán mi fejlesztettük ki azt az úgynevezett memória alapú technológiát, melynek segítségével akár százezerszer gyorsabbá válik az  datfeldolgozás. Nem kell már órákat, napokat várni egy-egy kereskedelmi ajánlat kidolgozására, minden szcenárió valós időben modellezhetővé válik. Eme HANA technológia piaci sikere még azt a vállalatirányítási rendszert is meghaladta, amely megalapozta az SAP hírnevét.

 

(Termékmix - 2015. áprilisi szám)

hírlevél feliratkozás

newsletter

BrandFestival

brand

trendfm

Hipermarketek

diszkontok