Kutatás
Tipográfia

Mezőgazdaság helyett laborok?

A Mintel nemzetközi vezető piackutató vállalat 2017 októberének végén bemutatta azokat a legfontosabb trendeket, amelyek 2018-ban meg fogják határozni a globális élelmiszer- és italpiacot. Egészséges összetevők, új textúrák, technológia, környezet­tudatosság, …. sőt a stressznek is nagy szerepe van.

Jövőre elvárás lesz, hogy az átláthatóság és a nyomon követhetőség mindenki számára elérhető legyen, az élelmiszerek terén is, függetlenül a jövedelmétől. Az önmagunkra való odafigyelés (’self care’) és tudatosság olyan prioritássá vált, amely magába foglalja az olyan ételek és italok megvásárlását is, amelyek kielégítik mind táplálkozási, mind fizikai és esetlegesen emocionális szükségleteinket – olvasható a Mintel tanulmányában.

 

Két példa arra, hogy a stresszes hétköznapok hogyan befolyásolják az élelmiszeripart: a Nature Dent cukormentes rágó Iránból 100 százalékos természetes gumiból készült, gyógynövény koncentrátummal, amely a márka szerint csökkenti a stresszt.

Az osztrák Tranquini üdítő márka pedig „relaxációs” üdítőt dobott piacra szénsavmentes ízesített ásványvíz formájában, melyek nyugtató hatású gyógynövény­kivonatot tartalmaznak: kamillát, zöld teát, és levendulát.

 

Ahogy egyre több fogyasztó él modern, hektikus és stresszes életet, úgy ellensúlyozza ezt a kiegyensúlyozott és egészséges étrend. A 21. századi életmód stresszes üteme, az állandó online jelenlét, a temérdek információ bizalmatlanná teszi a fogyasztókat és arra sarkallja őket, hogy maguk is utána járjanak a dolgoknak. Sokan, az "öngondoskodásra", az egészséges életmódra összpontosítanak, és/vagy az időt prioritásként kezelik.

Az élelmiszerek és italok kiskereskedelmi csatornáinak gyors bővülése elősegíti a promóciós lehetőségeket és a termékinformációk megjelenítését, amelyek személyre szabottak lesznek az egyéni fogyasztói magatartás alapján. A perszonalizáció uralni fogja az élemiszerpiacokat. Az előretekintő és progresszív cégek olyan megoldásokat fejlesztenek ki, amelyek a hagyományos gazdaságokat és gyárakat a tudományosan megtervezett összetevőkkel és késztermékekkel helyettesítik.

Perszonalizáció

A Mintel globális élelmiszeri és ital elemzője, Jenny Zegler a 2018-as évre vonatkoztatva elemezte a tendenciákat, az élelmiszer- és italpiacok legfontosabb globális trendjeit.

A személyre szabott új korszak a perszonalizáció, elsősorban az online és a mobil élelmiszervásárlás bővülésének köszönhető. Mivel a technológia elősegíti a lehető leghatékonyabb vásárlást, a célzott promóciók és termékek érája fog elsősorban fejlődni.

Az idő - és optimálisan a pénz - megtakarításának ösztönzése miatt a fogyasztók sokféle csatornát és technológiát vesznek igénybe élelmiszerek és italok vásárlásakor, beleértve a házhozszállítást, a megrendelést, az előfizetést és az automatikus app-on keresztüli fizetést.

„A vállalatok és a kiskereskedők a technológia segítségével új hatékonysági szinteket hozhatnak létre, például egyedi ajánlásokat, keresztkategóriás párosításokat és leleményes megoldásokat, amelyek időt és energiát takarítanak meg a fogyasztók számára” – mondta el a Mintel szakembere.

Farmok helyett laboratóriumok

A technológia meg fogja bolygatni a tradicionális élelmiszerláncot 2018-ban, a technológiai forradalom pedig jelentős szerepet játszik majd a gyártásban. A gyártók célja egyre inkább az lesz, hogy a gazdaságokat és a gyárakat, termelőüzemeket laboratóriumokra cseréljék le. Megoldásokat fognak fejleszteni a hagyományos gazdaságok és gyárak termelése helyett a tudományosan megtervezett össze­tevők és késztermékek helyettesítésére. A vállalkozó cégek a technológiai fejlesztéseken fognak alapulni.

 Az amerikai startup cég, a Perfect Day olyan mesterséges tejet állít elő, amely nem tehénből származik. Fermentálással állítják elő ugyanazt a tej-proteint, amely a tejtermékekben található, melyet azután elegyítenek növény alapú cukorral, zsírral és ásványi anyagokkal. Az Impossible Foods vállalat növény alapú hamburger pogácsát állít elő, melynek illata, állaga és a szaftja közel azonos egy marha burgerével. A Mosa Meat pedig egy holland vállalkozás, amely csökkentette a szöveti tenyésztésű – vagyis mesterségesen előállított – hamburgerek termelési költségeit 250 euróról hamburgerenként 10 euróra.

 

Az olyan élelmiszeripari és italgyártási fejlesztések, mint például a laboratóriumi hús és a nem állati eredetű tejtermékek, gyakran drágák, és néhány év még mindig szükséges a széleskörű kereskedelmi elérhetőséghez. 2018-ban azonban a folyamat erősödni fog.

A technológiát olyan élelmiszerek és italok megtervezésére fogják használni, amelyek természetüknél fogva táplálóbbak, mindezt természetesen környezettudatosan, amely az összetevők organikus jellegéből is adódik.

Technológia

A személyre szabottság új korszakában teret hódít az online és a mobil élelmiszervásárlás. Az elfoglalt fogyasztók vonzzák az e-kereskedelmi webhelyeket, a mobilalkalmazásokat, a hangvezérlést és más online/mobil lehetőségeket. Nem csupán, mert ezek praktikusak és illeszkednek a szoros időbeosztásukhoz, hanem mert költséghatékonyak is.

Az Egyesült királyságbeli online vásárlók 35% -a állítja azt, hogy vonzó számára a hang applikáción keresztüli élelmiszer rendelés. A vásárlók azzal, hogy időt és - ideálisan pénzt - takarítsanak meg, különböző csatornákat és technológiát fognak igénybe venni az élelmiszerek és italok vásárlásakor, beleértve a házhozszállítást, a megrendelést, az előfizetést és az automatikus app-on keresztüli fizetést.

A vásárlás legújabb fejlesztései a fogyasztók számára azonnali és megfizethető áron kínálnak új lehetőségeket az előfizetési szolgáltatásokkal, az automatikus feltöltés (pl. rendelések) egyszerűségével, és az intelligens otthoni eszközök szinkronizálásával.

A 20-49 éves közötti kínai fogyasztók 65% -a többször használja mobiltelefonját, mint egy asztali számítógépet vagy laptopot az online élelmiszervásárlásra, 77%-uk pedig otthoni kiszállításra vásárol online élelmiszert.

Környezet és egészségtudatosság

A tudományosan megtervezett élelmiszerek és italok népszerűek lesznek azok között a fogyasztók között, akik aggódnak a környezet miatt és lépéseket tesznek a fenntarthatóságért. Tíz brit felnőtt közül hat nem vásárol palackozott vizet, ha az károsítja a forrásterület természeti erőforrásait. Az indonéz és a thai fogyasztóknak körülbelül 20%-a, valamint az ausztrál fogyasztók több mint 10%-a egyetért abban, hogy védeni kell a környezetet olyan tevékenységeken keresztül, mint a kevesebb műanyagszatyor használata, vagy a kerékpárral való közlekedés az autók helyett. Ezek óriási számok és alapvetően határozzák meg a jövő – és a jövő év – fogyasztását.

 A francia, az olasz és a spanyol fogyasztók (és még számos más ország fogyasztói) aktívan csökkentik a zsíros és cukros élelmiszerek fogyasztását vagy egyszerűen elkerülik azokat. Egyre több ország, vagy épp város alkalmaz adókat, részletes leírásokat az élelmiszercímkéken annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a cukor, só, zsír vagy más összetevők lehetséges egészségügyi hatásaira. A dél-koreai Namyang Agiggoya Mom’s Cooking bébiételt tudományosan tervezték meg: számos össze­tevőből, például koreai rizsből vagy marhahúsból és peszticid-mentes zöldségekből készült.

 

A technológia is megnyugtató lehet. Egyre több fogyasztó használja például azt a vietnami mobilalkalmazást, a Te-Food-ot, amely lehetővé teszi a vásárló számára, hogy QR kódokat használjanak a csomagolt sertéshús termékeken, hogy többet tudjanak meg a környezetről ahol a sertéseket hizlalták, vagy azok kezeléséről.

Az öngondoskodás új fogalma (’self care’) az önmagunkkal való törődés, az egészség és a kiegyensúlyozott táplálkozás egyéni definíciói meg fogják erősíteni a szükségességét a különböző formáknak és kiszereléseknek a csomagolások terén, az adagok mérete, az italok és ételek területén. Továbbra is egyre több fogyasztó fog tudatosan keresni egészséges összetevőket, vagy fogja megvizsgálni az olyan ételek és italok kombinációit, amelyek táplálkozásbeli és fizikai előnyöket biztosítanak: amelyek elősegítik az egészséges életmód prioritásait.

Átláthatóság

A fogyasztók teljes átláthatóságot igényelnek majd az élelmiszer- és italgyártó vállalatoktól. A biztonságos élelmiszerek iránti fogékonyság és elvárás szükségessé tette a természetes összetevők és a termékek környezet­védelmi megfelelőségének nyomon követhetőségét a globális élelmiszerpiacon.

A konkrétabb termékinformációk mellett az átlátható élelmiszercímkék kihívás elé állítják a gyártókat és a kiskereskedelmi vállalatokat, hogy szélesebb körűvé tegyék az átláthatóságot és a nyomon követhetőséget annak érdekében, hogy a termékek a háztartások jövedelmétől függetlenül minden fogyasztó számára hozzáférhetőek legyenek. A legfrissebb ilyen nagyvállalati kezdeményezés a Tesco és más multinacionális hipermarket láncok összefogása az átláthatóbb élelmiszercímkék gyártása mellett.

Patrióta vásárlók

Ugyanakkor jobban érvényesülnek és bizonyos kategóriákban elvárások lesznek az etikus szempontok. Az Egyesült Királyságbeli felnőttek 57% -a, akik tejet, tejitalokat, tejtermékeket vásárolnak, nagyobb valószínűséggel vásárolják meg a termékeket a márkától és/vagy a szupermarkettől, ha a termék csomagolásán látható, hogy az támogatja a hazai gazdákat.

A 16 éven felüli olasz vásárlók 70, a franciák 66, a spanyolok 58, a németek 56, és a lengyel vásárlók 55%-a sokkal inkább bízna egy vállalatban, ha a termékeit a saját országukban gyártanák. A patriotizmus a fogyasztásban nem csak európai jelenség: a Budweiser ennek az igénynek a kielégítésére például új csomagolást indított el palackozott söreinek, amelyeken az az állam szerepel, amelyben palackozták őket.

Új textúrák a közösségi médiában

A Mintel és szakembere szerint a textúra lesz a legújabb eszköz arra, hogy a vásárlók új tapasztalatokat szerezzenek és meg is osszák azokat. 2018-ban a textúra által nyújtott érzés és elégedettség egyre fontosabbá válik az élelmiszer- és italgyártók, egyben pedig a fogyasztók számára is.

Az új textúrát kihasználhatjuk, hogy interaktív és dokumentálható tapasztalatokat biztosítsunk a fogyasztóknak. Az ételek váratlan szerkezetei a vásárlókat - különösen az internet generáció tinédzserjeit és fiatal felnőttjeit – fogják lenyűgözni. A textúra és az összetétel, a színek és a látvány elsődleges szerepet fognak kapni. A Mintel 2016-os kutatásában az „Eat With Your Eyes” című globális élelmiszer és ital felmérésében úgy találta, hogy a közösségi médiának sokkal nagyobb szerepe lesz az étkezési élmények megosztásában is.

  

(Termékmix - 2017 novemberi szám)

 

glamour cikkajanlo

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek