Piac
Tipográfia

Minőségi szempontból egyre igényesebb a hazai gombapiac, ízei miatt növekszik a kereslet a speciális gombák, és az egzotikus gombák iránt mind a kiskereskedelmi láncok, mind az éttermek részéről.

A friss fehér és barna csiperkegomba népszerűsége töretlen, a legnagyobb forgalmi részarányt továbbra is a friss, termesztett, fehér csiperkegomba képviseli. A hazai piacon azonban bőven van növekedési lehetőség, hiszen míg a nyugat-európai gombafogyasztás átlagosan 3 kg/fő/év, a magyarországi piac bővülése mellett is 1 kg/fő/év körüli ez az arány.

Mennyiségi szempontból egyértelműen a friss, termesztett gomba iránt élénkül a kereslet - mutatott rá Vattamány Ágnes, a Bio-Fungi Kft. marketing referense. A friss gombák forgalmi aránya még mindig jóval 90 százalék feletti, szemben a konzerv termékek 7-8 százalékával és a fagyasztott, illetve a szárított szegmens 1-2 százalékával. A gyorsfagyasztott kategóriában főként egzotikus és erdei gombák szerepelnek a kínálatban.

A termelés- és értékesítés terén tapasztalható változásokra hívta fel a figyelmet Vajk Balázs, a G-Global Growing Kft. tulajdonos ügyvezetője. Míg évtizedekkel korábban a csiperkegomba 6 kg-os lédig kiszerelésben történő árusítása volt jellemző, manapság csak a piacokon, és egyes áruházak akciós kínálatában találunk példát erre – mondta el. „Ma már az EU-s irányelveknek megfelelően a termesztett gombákat higiénikusan műanyag tálcákba szedjük, fóliacsomagolással látjuk el és felcímkézve, minden szükséges adattal ellátva juttatjuk el a kiskereskedelmi egységekbe” – fogalmazott a szakember.

A vásárlások során a leginkább szembetűnő változásként a polcról leemelt kiszerelések méretét említette: a fizetőképes kereslet csökkenését jelzi, hogy az utóbbi két évben a fehér csiperkegomba esetében az ¼ kg-os kiszerelések vásárlása került előtérbe, a korábbi ½ kg-os vagy az 1 kg-os kiszerelésekkel szemben. Holott, mint minden konfekcionált terméknél, így a gombánál is igaz, hogy a kisebb kiszerelésű áru kilónkénti egységára magasabb. A gomba beszállítói árának kérdését rendkívül érzékeny területnek nevezte a szakember, hiszen önköltségi árhoz közeli szinten nem éri meg a termelőknek előállítani a termékeket.

A piaci stabilitáshoz az évenkénti ártárgyalásokat, beszállítói oldalról pedig a korrekt minőségi kiszolgálást tartja szükségesnek a szakember. Noha az új beszállítók gyakran önköltségi ár alatt kínálják gomba termékeiket a kereskedelmi egységeknek, üzleti partnereik a rövidtávú előnyökért nem áldozzák fel a kiszámítható, és megbízható beszállítói kapcsolataikat. „Munkánkat nagyban segíti a tavaly januártól bevezetett EKAER rendszer. A piacról elkezdtek kiszorulni

a hatósági ellenőrzések következtében az illegális termelők” – említette Vajk Balázs.

Egész évben terem

A hazai fogyasztói szokások terén a vásárlói tudatosság növekedése lényeges tényező. Mind több fogyasztó ismeri fel a gomba jótékony táplálkozástani értékeit. Emellett nő az igény a kényelmi termékek iránt is, amelyek a gombatermékek esetében is megtalálhatóak, ilyen például a friss szeletelt csiperke- és laskagomba.

A friss gomba egész évben azonos minőségben terem, kereslet szempontjából a húsvét, a nyár és a karácsony a termékkörnél kiemelt időszaknak számít. Nyáron a szeletelt, nagyméretű, úgynevezett steak és a nagyméretű, egész fej csiperkegombák iránt növekszik a kereslet, amelyek remek kiegészítői a nyári grillpartiknak – tette hozzá Vattamány Ágnes.

A szezon is számít

A húsvéti szezon előtt is növekednek a megrendelések. Az ünnepek utáni időszak forgalmát a vevő partnerekkel közösen összehangolt akciók erősítik – mondta Vajk Balázs. Az eladási adatok alapján a G-Global Growing Kft. top termékei a fehér, illetve barna csiperkegomba, termesztett laska gomba, mirelit erdei gombák, szárított erdei gombák, gomba krémek, gombás kész ételek, gomba fűszerek – sorolta az ügyvezető.

A G-Global Growing Kft. stratégiája részeként számos saját budapesti referencia üzletet is üzemeltet Budapest belvárosában. Ezeken az értékesítési pontokon az eladó és a vevő közötti közvetlen kapcsolat során fel tudják mérni pontosan a vásárlói igényeket. Számos új változtatás valósult meg ezeknek a kereskedelmi egységeinknek köszönhetően – emlékeztetett Vajk Balázs.

„Beszállítóink és mi magunk is nyomon követéssel dolgozunk, tehát az általunk kiszolgált kereskedelmi egység a saját nyomon követési rendszerünkön keresztül az alapanyag gyártóig visszamenően meg tudja keresni az árú eredetét. A termeléshez szükséges valamennyi alapanyagot olyan beszállítóktól szerezzük be, akik ellenőrizhetőek, biztonságos helyről származó minőségi alapanyagot tudnak beszállítani számla ellenében ” – mondta.

Az innováció főként a különféle friss gombamixek összeállítását, különféle gombafajták más-más kombinációját, illetve ezek feldolgozott változatait jelenti.

A Bio-Fungi Kft. ezen a téren AMIGO márkanéven dobja piacra feldolgozott termékeit. A csomagolást és kiszerelést illetően folyamatos innováció jellemezte eddig is a cég tevékenységét – jegyezte meg Vattamány Ágnes.

A szupermarketekben és hipermarketekben széles választékban, csoma­g­olásban, fajtában 20-25 féle termék érhető el igény szerint. A diszkontláncok kínálata jelenleg ennél jóval szűkebb. A gourmet boltokban elsősorban a prémium kategóriás, egyedi termékek keresettek, például az egzotikus gombamixek sárga és késői laskagombából.

A termékkör iránti keresletnövekedésben a fogyasztásösztönző kampányoknak jelentős szerepe van. Példaként említette az októberi GoPink mellrák elleni kampányt, amelyet 2012-ben indított a Bio-Fungi Kft. Ezen kívül az élelmiszeripari kiállításokon való részvétel (OMÉK, SIRHA), egészséggel kapcsolatos rendezvények támogatása is fontos a Bio-Fungi Kft. életében.

„Budai hegyvidéki gourmet üzletünkben rengeteg féle friss zöldség, gyümölcs és fűszernövény mellett gombát is tartunk – nyilatkozta Gavora Zsuzsa, a Delizia Gourmet Import Managere. Mint mondta: a csiperke és laska gomba kisebb és nagyobb, illetve szeletelt változatai mellett különféle szárított erdei gombát is kínálnak, de persze a gomba fontos összetevője a kínálatban megtalálható mediterrán szószoknak, illetve a friss pultban kapható gombás krémeknek is.

Válogatott minőség

Jóllehet a friss gombára nagy kereslet mutatkozik Magyarországon, azonban szezonban, azaz ősszel sem egyszerű beszerezni a friss erdei gombát. A magyar vevők elsősorban a friss erdei gomba hiánya miatt vásárolják a szárítmányokat. A különleges gomba nem feltétlenül képezi még gasztro kultúránk hétköznapi alapanyagát (némi idegenkedés is tapasztalható a kevéssé ismert fajták irányában), másrészt azért, mert a szárított gomba főzéshez való felhasználása nehézkesebb (főzés előtt áztatni kell), és a frisstől eltérő állaggal és tulajdonságokkal rendelkezik. A széles körben elterjedt magyar friss gombák, a csiperke és a laska piacán a különlegesen válogatott, esztétikus csomagolású, kifogástalan minőségű és frissességű gomba kínálat jelent versenyelőnyt.

„A különböző fogásokhoz való gombákat méret és forma szerint válogatva áruljuk. Nálunk a nagyméretű, rántani vagy tölteni való gombakalapok, a szeletelt óriásgomba (steak gomba) éppúgy megtalálhatók, mint a kisebb egész gombák, és szeletelt változatok is. Ez a gomba valóban más minőségű, mint a megszokott laska és csiperke” - fogalmazott Gavora Zsuzsa.

A vásárlói döntésben az esztétikum és az ellenőrizhető forrás, illetve a „bio” minősítés egyaránt fontos tényező, majd miután megismerték, hogy ez a gomba valóban sokkal illatosabb, roppanósabb, frissebb, érdekesebb formájú és finomabb, mint a szokásos, már célirányosan ezért jönnek a boltba, és rendszeres fogyasztókká váltak. Az óriás tölteni vagy rántani való gombakalapok mellett ugyanakkor legkeresettebb nálunk a szeletelt barna csiperke és laska, hiszen az így előkészített termék nagy segítséget jelenthet a konyhában az igényes, de elfoglalt vásárlóknak. Mint mondta: a fogyasztási és táplálkozási trendekhez alkalmazkodva a jövőben bővítik a bolt gombaválasztékát, és gombás élelmiszereit.

 

(TERMÉKMIX - 2016. februári szám)

hírlevél feliratkozás

newsletter

trendfm

Hipermarketek

diszkontok