Piac
Tipográfia

Megnyíltak a gyárak kapui, hogy ezzel is bizonyítsák, a negyedik ipari forradalom vívmányai, mint a mesterséges intelligencia és a termelési folyamatok digitalizációja már a hazai gyártásban is egyre több helyen fordulnak elő. Az élelmiszeripari cégek közül a Hell Energy és a Coca-Cola HBC mutatta meg, hogy néz ki ma egy modern gyár.

Országosan kétezernél is többen vettek részt a rendezvényen, ahol az érdeklődők automatizált és digitális termelési megoldásokra is példát láthattak. A no­vember 17-ről 18-ra virradó éjszakán 24 gyár nyitotta meg a kapuit és szervezett kiscsoportos látogatásokat máskor elzárt üzemegységekbe. A résztvevők nem csak korszerű termelésszervezési, vállalatvezetési elveket ismerhettek meg, hanem olyan fogalmakat is, mint az Ipar 4.0, a Big Data, vagy a mesterséges intelligencia - és azt is, hogyan lehet mindezeket beépíteni a termelésbe. Elsősorban autóipari, gépipar és elektronika gyárak voltak túlsúlyban, de az élelmiszeriparból és a gyógyszeriparból is csatlakoztak az eseményhez.

Hell: négy ember a gyártósoron

A Hell töltőüzemben rendszeresen tartanak gyárlátogatásokat, ahová mindig hamar betelnek a helyek, ezért ezt a lehetőséget sem akarták kihagyni a cégnél. „Nem véletlenül népszerűek a ’hogyan készült’ felvételek, hiszen mindig izgalmas betekinteni egy-egy hétköznapi termék előállítási folyamatába, főleg, ha az egy modern gyártási technológiával felszerelt üzemben készül”– mondta a TermékMixnek Tóth Eszter Anna, a Hell Energy PR-igazgatója.

A közkedvelt energiaital gyártását összesen hat kislétszámú csoportnak mutatták meg, akik óránként indultak szétnézni a szikszói üzemben. Fontosnak tartották, hogy mindenki hallja az előadást és mindent lásson az üzemcsarnokban is, így közel 100 látogató tekintette meg a HELL töltőüzemet.

gyarakejszaka2
A résztvevők életkorát tekintve a fiataloktól (18 éves korhatár volt a kritérium) egészen az idősebbekig több korosztály is képviseltette magát. Amennyire ez az informális beszélgetésből kiderült, vegyes volt a megoszlás a közelben lakók és a távolabbról érkezők között. „Az elkötelezett fogyasztóink mellett volt olyan látogatónk, aki elsősorban szakmai szempontból érdeklődött az üzem iránt, illetve akadt olyan is, aki az aktuális munkalehetőségek felől informálódott” – mondta a PR-igazgató.

A közel egy órás gyárlátogatás egy márka- és vállalatbemutató prezentációval kezdődött. Szó esett arról, mi van egy energiaitalban és arról is, milyen a gyártástechnológia, a hazai és az export eladási tevékenység, illetve a marketing és a PR aktivitás. Élelmiszergyárról lévén szó, a bemutató után a látogatóknak védőruházatot kellett magukra ölteniük (köpeny, hajháló lábzsák), ezután egy közel 30 perces látogatás zajlott az üzemcsarnokban, végighaladva az energiaital gyártás egyes fázisain, számos érdekességet bemutatva a töltéstől kezdve a csomagoláson át a különböző ellenőrző vizsgálatokig.

Tóth Eszter Anna szerint létező igényeket elégített ki a Modern Gyárak Éjszakája. „Az emberek mindig szeretnek olyan részleteket látni, ami nem mindenki számára elérhető, főleg, ha ezt egy nem szokványos időpontban tehetik meg.” Tervezik, hogy jövőre is részt vesznek a programon és ekkor majd a másik gyárukban, az alumínium italdobozokat gyártó Quality Packban is szeretnének látogatókat fogadni.

A Hell töltőüzemében a modern technológiának köszönhetően a teljes gépsor automatizált: a gyártósor működéséhez mindössze négy ember szükséges, akiknek az ellenőrzési munkák mellett a különböző feltöltési folyamatokban van szerepük. A töltősor minden elemét számítógép vezérli és az egyes egységek összeköttetésben állnak egymással, ami azért is fontos, mert, ha bármilyen hiba történik vala­melyik egységben, akkor az előtte és utána lévő szakaszokon is, a helyzetnek megfelelően lelassul vagy leáll a termelés, megakadályozva ezzel a további problémák kialakulását.

Bővülő fémdoboz-gyártósor

Szikszón jövő tavasszal esedékessé válik egy újabb bővítés, amelynek köszönhetően olyan, még nagyobb kapacitású fémdobozok töltésére alkalmas gyártósort telepítenek, amely önmagában is óránkénti százhúszezer darab CAN / óra termelésre képes. Ez a jelenlegi gyártási mennyiség megduplázását jelenti, hiszen a most működő két töltősor óránként 100 ezer terméket tud előállítani.

Ezzel párhuzamosan az előállítási folyamatok egyes fázisainak, mint például szirupkonyha, kazánkapacitás, vízellátás stb., további bővítése is szükségessé válik. Jelenleg már épül egy 6000 négyzetméteres, 33 méter magas teljes mértékben automatizált magasraktár is, mely 30 000 paletta befogadására lesz alkalmas.

Coca-Cola HBC: bővülő termelés, új munkahelyek

1 milliárd liter ásványvíz: ennyit palackoztak az elmúlt évtizedben Zalaszentgróton. A Coca-Cola HBC Magyar­ország 2002 végén kezdte el palackozni a semleges ízvilágú NaturAqua-t. A cég a mai napig több mint 10 milliárd forintot költött a korszerű, fenntartható megoldásokat is alkalmazó üzem kialakítására és fejlesztésére. Ezért is ragadták meg a lehetőséget, hogy a Modern Gyárak Éjszakáján a zalaszentgróti gyárat nyissák meg az érdeklődők előtt.

„Másrészt a közelmúltban indítottuk el ásványvizeink exportját, folyamatosan nő a termelés, a jövőben létszámbővítést is tervezünk itt, és az eseménynek köszönhetően munkáltatóként is bemutatkozhattunk” – tudtuk meg a cég kommunikációs osztályától.

gyarakejszaka3
A látogatói csoportok óránként indultak, a résztvevők a 60 perces program keretében először egy rövid előadást hallhattak a palackozó terme­lési menedzserétől, Kiss Balázstól a Coca-Cola márkáról, a Coca-Cola HBC Magyarországról. Beszélt életünk fontos alkotóeleméről, a vízről, a zalaszentgróti kutakról és arról, hogy miért fontos a vállalat számára a fenntartható üzleti működés. Ezután kezdődött az üzemlátogatás, ahol bemutatták a palackozás különböző fázisait, és a látogatók szemtanúi lehettek, hogy hogy kerül PET palackokba a szénsavmentes NaturAqua. Sokan érdeklődtek, végül összesen 5 megyéből több mint 50 látogató járt a zalaszentgróti üzemben.

A legmodernebb megoldások bemutatása mellett azt is láthatták az érdek­lődők, hogy milyen a NaturAqua üzem, mint munkahely. „A folyamatos növekedésnek és az exporttevékenység beindításának köszönhetően létszámban is szeretnénk bővülni. Idén főként gépkezelő és karbantartó pozíciókra keresünk munkatársakat zalai telephelyünkre” – értékelték a rendezvényt a Coca-Cola HBC-nél.

Azt mind ők, mind a Hell Energy megerősítette, hogy az érdeklődők egy része a gyár működése mellett a nyitott pozíciókra is kíváncsi volt.

Automatizált raktározás

A gyártási folyamatok túlnyomó része a Coca-Cola HBC hazai palackozó üzemeiben már jelenleg is automatizált. Zalaszentgróton a termelés és raktározás teljes egészében folyamatvezérelt, a munkatársak a termelőeszközök felügyeletét, valamint a fedélzeti számítógéppel felszerelt targoncák vezetését végzik az üzemben.

Dunaharasztiban öt évvel ezelőtt adták át az ország egyik legnagyobb kapacitású üdítőital-gyártósorát, illetve idén szeptemberben hazánk legnagyobb élelmiszeripari raktárát: 12 ezer raklapon összesen 8,4 millió liter termék fér el a 12 méter magas épületben. Ezzel a beruházással a dunaharaszti bázis lett a legnagyobb élelmiszeripari raktár Magyarországon. A következő lépés a raktározás fejlesztése, a tervek szerint hamarosan a teljes folyamat automatizált lesz.

 

(TERMÉKMIX- 2017 decemberi szám)

hírlevél feliratkozás

newsletter

Hipermarketek