www.termekmix.hu
Hírlevél

November - December
hirdetés

Megkezdődött a kampány a kaposvári cukorgyárban

Megkezdődött a kampány a kaposvári cukorgyárban
Begyújtották a mészkemencét a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyárában; megkezdődött a 117. kampány az ország egyetlen működő cukorgyárában, ahol a gyár történetében minden eddiginél több répát dolgoznak fel.

"Olyan hosszú kampány lesz, és annyi cukrot gyártunk, amit magyar gyár még nem gyártott" - mondta Hájos László műszaki vezérigazgató-helyettes a 800-850 ezer tonna - hazai termelőktől felvásárolt - alapanyag feldolgozásával számoló, 115 napra tervezett kampány kezdetét jelentő eseményen.

A kampány során naponta 8000 tonna répából készítenek cukrot, összességében 120 ezer tonnát, amelyből az előírt kvótának megfelelően 105 ezer tonna kerül hazai piacra, ami a fogyasztás harmadát teszik ki - közölte Hájos László. A műszaki igazgató-helyettes kitért arra is, hogy az előkészületekre, fejlesztésekre az idén 650 millió forintot költöttek: a többi között környezetvédelmi célokat szolgáló eszközök beszerzésére, új vízhűtő tornyokra, korszerű répaürítőre, a gyárhoz vezető elkerülő útra.

Folytatták a korábban hulladékként kezelt répaszeletek hasznosításán alapuló, a gyár energiaköltségét mérséklő biogáz-programot, amelynek köszönhetően a korábbinál szűrtebb víz kerül a szennyvíztisztítóba, a feleslegként megtermelt biogázból pedig jut a kaposvári termálfürdőnek. Közlése szerint a répa feldolgozása négy-öt nap múlva kezdődik, a cukor előállításában 270-en vesznek majd részt, köztük 100 idénymunkás.

A kampány során minden nap - hétvégén és ünnepnapokon is - dolgoznak. A mészkemence begyújtásánál jelen volt Szita Károly (Fidesz), Kaposvár polgármestere, aki köszönetet mondott a gyár vezetésének azért, hogy "talpon tartották" a magyar cukoripart. A város vezetője példaértékűnek nevezte a folyamatos fejlesztéseket, környezetvédelmi és energiatakarékossági intézkedéseket.

Ezek sorából kiemelve a biogáz előállítását, amellyel a gyár egymilliárd forint értékű földgázt vált ki, a feleslegből pedig a városi fürdő számára is biztosít biogázt, amellyel Kaposvár 30 millió forintot takarít meg. A polgármester jelezte: ezt a szolgáltatást szeretnék igénybe venni a Rákóczi Stadion fűtésénél is, amelyre beadták a közös pályázatot, és ez adta az ötletet egy biogázüzem építéséhez, amelynek kivitelezése várhatóan jövő tavasszal kezdődik. Ha elkészül, 20 százalékkal csökkenhet a távhőszolgáltatás hő díja a városban.

Flash lejátszó telepítése szükséges

Letölthető itt.

Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!

www.termekmix.hu
© 2009
Minden jog fenntartva
www.netcube.hu - weboldalkészítés, webdesign, kereső optimalizálás, online marketing. Irányt mutatunk, megoldást kínálunk!