Szegeden készülnek a Herz termékek
Fél évvel azt követően, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte a Bonafarm Zrt.-nek a Herz Szalámigyár Zrt. megvásárlását, újra kaphatók a Herz termékek, bár ezeket a Pick szegedi gyárában állítják elő.
A GVH idén márciusban engedélyezte, hogy a Csányi Sándor cégcsoportjához tartozó Bonafarm Zrt. 100 százalékos közvetlen irányítást szerezzen a felszámolás alatt álló Herz Szalámigyár Zrt.-ben. Így a vevőé lettek a Herz vagyoni értékű jogai, ingóságai, készletei és az ingatlanai is. A korábban a budapesti Gubacsi úton működött 128 éves múltú Herz eszközeinek egy része Szegedre került, és ezeken is készül a 9 új termék.
A Bonafarm Zrt. 2009. december 1-én vásárolta meg a felszámolás alatt álló Herz Zrt.-t, de az ügyletet jóvá kellett hagynia a GVH-nak. A hivatal a versenytörvény alapján engedélyezte a fúziót a takarmány előállítással és állattenyésztéssel foglalkozó Bonafarm Zrt. és a Herz Szalámigyár Zrt. között. A versenyhatóság megállapítása szerint az összefonódás nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett piacon, a felvásárlásból nem következik gazdasági erőfölény kialakulása vagy megerősödése.
2010.09.02 - Termékmix
Kapcsolódó cikkeink
Rászáll a hipermarketekre a fogyasztóvédelem | Új vásárlási mód négy INTERSPAR hipermarketben | Eljött a csúcsminőségű magyar élelmiszerek ideje? | A multik érdeklődését is felkeltette az Erzsébet kártya | A Soproni kampányában milliók látták, mire vagyunk a legbüszkébbek | Egymillió liter illegális bort foglaltak le Magyarországon | 8,5 milliárd zöldség, gyümölcs és dohány szerkezetátalakítási támogatásra – fizet az MVH | Újabb hat Auchan áruház szerzett ISO minősítést | Kampány indult a helyi élelmiszerek fogyasztásának ösztönzésére | Új cukorgyár építése: Glattfelder szerint csak nagyban érdemes gondolkodni | Az áremelkedésekről szólt a vasárnap nyíló Foodapest beharangozója | 10 millióra nő a támogatás az Új Széchenyi Terv népszerű pályázatán | Kiemelkedő évet zárt a Hell Energy | Hétvégén nyílik a Foodapest | Ajtót nyitott a postának a mobilszektor | Az élelmiszerek új jelöléseinek alkalmazására készít fel az Élelmiszerklub Műhely | Tokajt képviseli a legtöbb magyar kiállító Düsseldorfban | Holnaptól drágább lesz egy doboz cigi | Elképesztő akcióval töri le az üzemanyagárakat a Tesco Nagy Britanniában. | Drágulás: 50 forint is lehet egy darab tojás | Sajátmárkás Beszállítói Konferencia a METRO-nál | Magyarország aláírja a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást | Kapacitásnövelő fejlesztés az igali Pek-Snack Kft-nél | Új cukorgyár építése: Glattfelder szerint csak nagyban érdemes gondolkodni | 10 millióra nő a támogatás az Új Széchenyi Terv népszerű pályázatán | Megrendezésre került a Magyar Franchise Szövetség Díjkiosztó Gálája | Egyes élelmiszerek 10-15 százalékkal lesznek drágábbak | Másodszor együtt a FOODAPEST és az UKBA | SPAR szórólapok a környezettudatosság jegyében | Innovációkkal és az export növelésével számol erre az évre a Chio | Megújult az Auchan weboldala | Magyarország aláírja a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodást | Egyre csökken a cafeteriát nyújtó vállalkozások aránya | METRO Kereskedelmi Kft.: Sajátmárkás Beszállítói Konferencia a METRO-nál | Csődhullám várható a német élelmiszeriparban: a cégek negyede hamarosan bedől | SPAR-Nem volt fertőzött az S-Budget ásványvíz | A bor a sztár - Mit találhattunk az akciós hirdetési újságokban? | Életjeleket mutat végre a magyarországi kiskereskedelem | Uniós környezetvédelmi díj: a Mars Magyarország is pályázott | Johnson & Johnson:nőtt a bevétel
Flash lejátszó telepítése szükséges
Letölthető itt.Kattintson az alábbi videóinkra bővebb információkért, és hogy megtekinthesse azokat nagyobb felbontásban!







