E-kereskedelem
Tipográfia

 Az Ecommerce Europe adatai szerint az európai e-kereskedelmi szektor 2014-ben átlagosan 14 százalékkal bővült, forgalma elérte a 126 ezer milliárd forintot (423 milliárd eurót), az eNet adatai szerint a magyar e-kereskedelem pedig 26 százalékkal nőtt, forgalma elérte a 273 milliárd forintot (kevesebb mint egymilliárd eurót) - közölte a Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért (SzEK.org) szerdán az MTI-vel.

    Az előrejelzések szerint 2015-ben az európai e-kereskedelmi forgalom 12,5 százalékkal bővül, Magyarországon pedig 26 százalékos növekedés várható.
    Világszinten az európai e-kereskedelmi piac szilárdan tartja a második helyét és csak az ázsiai piac előzi meg, mely első helyezését a még mindig kiaknázatlan kínai e-kereskedelmi szektornak köszönheti, az észak-amerikai régió pedig a harmadik helyezett.
    A közlemény szerint az európai GDP-n belül egyre jelentősebb arányt képvisel az e-kereskedelmi szektor: míg 2009-ben csupán 1,27 százalékát adta, 2014-re már 2,45 százalékos volt a hozzájárulása. Az előrejelzések szerint az e-kereskedelem részaránya a GDP-ben 2020-ra már a 6 százalékot is elérheti.
    Az e-kereskedelmi szektor által közvetve vagy közvetlenül létrehozott európai munkahelyek száma a becslések szerint megközelíti a 2,5 milliót.
    A SzEK.org szerint az Egyesült Királyság a legnagyobb e-kereskedelmi piac Európában, tavalyi forgalma 14,7 százalékos növekedéssel 38 100 milliárd forintot (127 milliárd eurót) ért el. A német piac növekedése ezzel szemben csak 12,3 százalékos volt és 21 300 milliárd forint (71 milliárd euró) forgalmat bonyolított le, míg a francia 11,2 százalékkal nőtt, 16 800 milliárd forint (56,8 milliárd euró) volt.
    A legnagyobb mértékű növekedést a volt szocialista országok érték el 2014-ben: Oroszország e-kereskedelmi piaca - Magyarországhoz hasonlóan -  26 százalékkal nőtt, 5640 milliárd forint (18,8 milliárd euró) forgalmat bonyolított le.
    A SzEK.org arról is tájékoztatott, hogy a magyar e-kereskedelmi piac hatékonyabb nemzetközi integrációjának elősegítése érdekében a szövetség a múlt hónapban belépett az Ecommerce Europe nemzetközi szervezetbe. Június 7-én Barcelonában a SzEK.org elnöke aláírta azt a szándéknyilatkozatot, amelynek keretében egységes európai minőségbiztosítási rendszert építenek ki és minőségbiztosító jelvényt adnak az arra érdemes webáruházaknak.

(MTI)

hírlevél feliratkozás

newsletter

BrandFestival

brand

trendfm

Hipermarketek

diszkontok